Az első Getafe-győzelem, idegenben nyert a Mallorca és a Bilbao

Vágólapra másolva!
2007.10.21. 19:11
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában hazai pályán nyert az Almeira az Osasuna ellen, a Getafe pedig a Murcia ellen. Michael Laudrup együttese első győzelmét aratta a szezonban. A Mallorca az Huelva, a Bilbao a Valladolid vendégeként szerzett három-három pontot, utóbbi találkozón Aduritz duplája döntötte el. A hajrában egyenlített a Santander a Betis vendégeként.
Getafe-öröm: megvan az első bajnoki győzelem a szezonban
Getafe-öröm: megvan az első bajnoki győzelem a szezonban
Getafe-öröm: megvan az első bajnoki győzelem a szezonban
Getafe-öröm: megvan az első bajnoki győzelem a szezonban

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Bilbao Aduritz duplájával félórányi játékot követően kétgólos előnyre tett szert a Valladolid vendégeként. A hazaiak sokat dolgoztak a felzárkózásért, Victor a 70. percben így is csak tizenegyesből tudott szépíteni, de többre nem futotta a vendéglátók erejéből.

A Bilbao másodszor nyert a szezonban – mindkét diadalt idegenben aratták -, a Valladolid ötödször kapott ki, hazai pályán másodszor.

Güiza góljával már a második percben vezetést szerzett a Mallorca az Huelva vendégeként, majd a hajrában Tuni révén újabb gólt értek el a „szigetlakók”, így bebiztosítva sikerüket.

Negyedik győzelmét aratta a Mallorca, de igenben először tudtak győzni. Az Huelva negyedszer kapott ki, másodszor hazai pályán.

Az Almeria gólnélküli első felvonást követően az 50. percben, büntetőből szerzett vezetést az Elia kiállítását követően akkor éppen tíz emberre fogyatkozó Osasuna ellen. A hazai sikert bebiztosító találatot Negredo szerezte a 69. percben.

Az Almeria harmadik győzelmét szerezte meg, de csupán az elsőt pályaválasztóként. Az Osasuna harmadszor kapott ki, mindannyiszor idegenben maradt alul, ahol négy meccsen csupán egy pontot szerzett.

Ugyancsak nem láthattak gólt a nézők a Getafe-Murcia összecsapás első félidejében, aztán hat perc alatt kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak: Kepa az 54., míg Casquero a 60. percben volt eredményes. Hogy a találkozó innentől ne legyen mégse lefutott és maradjon némi izgalom a hajrára, arról az első találatot jegyző Kepa gondoskodott, hiszen kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a vezető hazaiak.

Az eredmény azonban már nem változott, a Getafe így első győzelmét aratta a szezonban, a Murcia harmadszor szenvedett vereséget.

A változatosság kedvéért Sevillában sem szereztek gólt a felek az első felvonásban, aztán a házigazda Betis Xisco találatával előnyhöz jutott a 61. percben. A Santander 16 perccel később nagy esélyt szalasztott el az egyenlítésre: Lopez büntetőt hibázott.

Utóbbi azonban a hajrában jóvátette hibáját, hiszen négy perccel a rendes játékidő lejárta előtt gólt szerzett, amely csapata számára egy pontot ért.

A Betis negyedik, a Santander harmadik döntetlenjét könyvelhette el az idényben. Előbbiek pályaválasztóként, utóbbiak vendégként szereztek így eddig a bajnokságban öt-öt pontot.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

8. FORDULÓ:
Almeria – Osasuna 2-0 (Melo 50. – 11-esből, Negredo 69.)
Getafe – Murcia 2-0 (Kepa 54., Casquero 60.)
Real Betis - Racing Santander 1-1 (Xisco 61., ill. Lopez 86.)
Recreativo Huelva – Mallorca 0-2 (Güiza 2., Tuni 78.)
Valladolid - Athletic Bilbao 1-2 (Victor 70. – 11-esből, ill. Aduritz 8., 31.)
Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik