Női röplabda Eb: versenyben maradt a magyar válogatott

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 19:56
null
A képen egy sikeres pontot ünneplő magyaroknak nagyon jól jött ez az eredmény (Fotó: Földi Imre)
A szerencse ezúttal Király-Tálas Zsuzsannáék mellé szegődött: mindkét utolsó csoportmérkőzés kedvezően alakult magyar szempontból Zadarban, így a válogatott folytathatja szereplését a női röplabda Európa-bajnokságon.

 

AZ EGYETLEN, AMIT TEHETTEK a magyar női röplabda-válogatott tagjai, hogy az Európa-bajnokság zadari csoportkörének csütörtöki, utolsó játéknapján szurkoltak a fehéroroszok újabb sikeréért Szlovákia ellen. Drukkolni annak a riválisnak, amelyik szerdán (a magyarok utolsó csoportmeccsén) 2:0-s hátrányból talpra állva verte meg a mieinket. Ugyanis ha Fehéroroszország bármilyen szettkülönbséggel győz északi szomszédunkkal szemben – és a toronymagas esélyes olaszok is érvényesítik a papírformát Svájc ellen a késő esti partin –, a magyar nemzeti csapat a C-jelű hatos negyedik helyén bejut a nyolcaddöntőbe. A mieink első számú karmesterének, a szerda esti fájdalmas vereség után rendkívül csalódottan értékelő Király-Tálas Zsuzsannának, hála istennek, nem voltak jók a megérzései az ő sorsukról is döntő találkozó kapcsán.

„Egy biztos, csütörtökön ez a fehérorosz csapat nem veri meg a szlovákot – már továbbjutottak, és el is fáradtak ellenünk – mondta a feladó. – Ráadásul hiába érkeztek pihentebben a mi meccsünkre, még így is a kezünkben volt a siker. Természetesen ha máshogy lesz, és Fehéroroszország győz, nagyon örülünk.”

Márpedig a fehéroroszok hatalmas örömöt szereztek nekünk! Bámulatos, hogy kevesebb mint 24 óra alatt mekkorát fordult a világ, de az is lehet, hogy a magyar kerettagok egyszerűen csak a legjobb szurkolók a földön. Ha a mi szerdai találkozónk elképesztő és hihetetlen volt, akkor a csütörtöki teljesítményük alapján elfogytak a jelzők a beloruszokra. A szintén a legjobb tizenhat közé jutásra hajtó szlovákok meggyőző fölénnyel és biztos különbséggel nyerték meg az első szettet, míg a másodikban 16:18-as hátrányból fordítva a hajrában kerültek 2:0-s előnybe. Ahogy szerdán a második játékrész után, amikor kis túlzással lesöpörték a fehéroroszokat a mieink, a csütörtöki, több mint 160 perces őrült csatában sem adtunk volna egy lyukas garast sem a harmadik játszma előtt a két Hanna, Klimec és Daviszkiba vezérelte fehéroroszok győzelméért – akik ezúttal is ránk cáfoltak, ám most cseppet sem bántuk.

A harmadik játékrészben 21:12-re húztak el Klimecék, csakhogy a Nikola Radosová (a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Nyíregyháza kulcsembere 47 százalékos támadási hatékonysággal ütött 31 pontot a meccsen, hiába) által repített szlovákok 24:23-ra felzárkóztak – de újabb pontot már nem szereztek. A végletekig kiélezett maratoni negyedikben három szettlabdához jutott mindkét csapat, az utolsó labdameneteket végül Fehéroroszország bírta jobban, és egyenlített. A döntő játszma elején Szlovákia 4:3-nál még megszerezte a vezetést, majd gyorsan fordított a fehérorosz válogatott 7:4-re, és onnantól kezdve már nem tudott megújulni a vetélytárs.

„A zadari szállodánkban követtük a mérkőzést. Volt, aki labdamenetről labdamenetre figyelte a játékot, mások csak a pontokat, de olyan is akadt, aki csak ötpercenként pillantott rá az eredményjelzőre. A végén viszont mindannyian egyszerre ujjongtunk a folyosón, és egymás nyakába borultunk. Nem hittük el, hogy ez megtörtént – ecsetelte lapunknak csütörtök este érthetően már sokkal boldogabban Király-Tálas Zsuzsanna. – Egy másik sportolótól hallottam korábban: ahhoz, hogy sikeres légy, a tehetség mellett még egy csomó összetevő kell, köztük a szerencse is. Ez jutott most először az eszembe, mennyire fontos, hogy az embernek legyen szerencséje is. A fehéroroszoknak semmilyen nagy előnyük sem származott abból, hogy nyerjenek Szlovákia ellen is, és bár nem láttam a pontos labdameneteket – így nem tudom, miért alakult úgy az eredmény, ahogy –, a lényeg, hogy ezúttal mellénk szegődött a szerencse. Ez korábban hiányzott, elég csak a két évvel ezelőtti budapesti Eb-meccseinket nézni. Ahol elvesz tőlünk az élet, ott egyszer vissza is ad valamennyit.”

A késő esti záró találkozón aztán a legutóbb bronzérmes olaszok Svájcot is bedarálták, így biztossá vált, hogy a sorozatban negyedik kontinenstornáján szereplő magyar válogatott 2015 után ismét továbbjutott a csoportkörből. Vasárnap este a társházigazda, 2016-ban olimpiai ezüst-, az idén bronzérmes, világbajnok, a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Szerbiával találkozik Belgrádban a nyolcaddöntőben.

RÖPLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG

5. (utolsó) forduló. Csütörtöki eredmények
C-csoport (Zadar).
Fehéroroszország–Szlovákia 3:2 (–18, –23, 23, 28, 12), Olaszország–Svájc 3:0 (17, 18, 5). A végeredmény: 1. Olaszország 15 pont, 2. Horvátország 12, 3. Fehéroroszország 7, 4. MAGYARORSZÁG 5, 5. Szlovákia 4, 6. Svájc 2
A-csoport (Belgrád). Franciaország–Belgium 3:1 (25, –13, 19, 20), Orosz csapat–Bosznia-Hercegovina 3:0 (12, 20, 19). A végeredmény: 1. Szerbia 14, 2. Orosz csapat 11, 3. Franciaország 9, 4. Belgium 8, 5. Bosznia-Hercegovina 3, 6. Azerbajdzsán 0
B-csoport (Plovdiv). A végeredmény: 1. Bulgária 13, 2. Lengyelország 12, 3. Németország 11, 4. Csehország 6, 5. Spanyolország 2, 6. Görögország 1
D-csoport (Kolozsvár). A végeredmény: 1. Törökország 15, 2. Hollandia 12, 3. Ukrajna 9, 4. Svédország 5, 5. Finnország 4, 6. Románia 0
A csoportok első négy helyezettje bejutott a nyolcaddöntőbe.
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Augusztus 28. Plovdiv:
Bulgária–Svédország, Hollandia–Németország. Augusztus 29. Plovdiv: Törökország–Csehország, Lengyelország–Ukrajna. Belgrád: Szerbia–MAGYARORSZÁG, Horvátország–Franciaország. Augusztus 30. Belgrád: Olaszország–Belgium, Orosz csapat–Fehéroroszország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik