Gyász: elhunyt a magyar röplabda-válogatott korábbi kapitánya

nemzetisport.hu/R. E. B.nemzetisport.hu/R. E. B.
2020.08.08. 10:10
null
Kasziba István négy klubbal hét bajnoki és négy Magyar Kupa-győzelmet szerzett (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Gyászol a magyar röplabdázás: hosszan tartó súlyos betegség után, életének 75. évében augusztus 8-án hajnalban elhunyt Kasziba István – számolt be róla a hunvolley.hu.

Kasziba István 1945-ben született Jánoshalmán, játékosként 1969 és 1974 között 28 alkalommal léphetett pályára a magyar válogatott színeiben.

Edzői karrierje során kétszer volt a magyar női válogatott szövetségi kapitánya: először 1985 és 1987 között, majd 1991-ben. A csapattal 1987-ben a 10. helyen végzett az Európa-bajnokságon.

Négy klubbal – Vasas, Eger, Vértes Volán, BSE – összesen nyolc bajnoki címet szerzett és négy Magyar Kupa-győzelmet ért el, 1996-ban a hetedik helyen zárt az Egerrel a BEK-ben.

Temetéséről később intézkednek.

„Mi, kortársak tudtuk, hogy a kegyetlen ölelés, amely több mint tíz éve fogságban tartotta, nem biztos, hogy valaha elereszti − osztotta meg gondolatait lapunkkal Nyári Sándor, aki edzőként NB I-es férfi, illetve női bajnoki címeket és Magyar Kupát is nyert csapataival. − Csendben féltettük, és örültünk, amikor újra megölelhettük egymást. Pista az elmúlt harminc év egyik legfelkészültebb és legeredményesebb nőkkel dolgozó szakembere volt. Amikor 2008-ban átadta a BSE irányítását elmondta, nem a szakmai kihívástól félt, csak bírjam idegileg és fizikailag, akkor minden rendben lesz. Pista, neked sem a szakmai kihívás volt a ellenfeled, hanem a gonosz kór, amellyel hozzád méltóan dacoltál. Nagyon hiányzol majd, béke veled.”

Legnagyobb sikerei edzőként:
8x magyar bajnok (1989: Vasas; 1991, 1994, 1995, 1996: Eger; 1999: Vértes Volán; 2004, 2006: BSE)
4x Magyar Kupa-győztes (1994, 1995, 1996: Eger; 1999: Vértes Volán)
BEK-7. (1996, Eger)
Eb-10. (1987)

Legfrissebb hírek

Meghalt V. Harald norvég király – világ- és Európa-bajnok vitorlázó, olimpikon

Egyéb egyéni
2026.08.28. 10:30

„Örökre a szívemben leszel, barátom”– sportolótársak búcsúznak Boros Gergelytől

Kajak-kenu
2026.08.27. 13:09

Munkabalesetben vesztette életét a korábbi világbajnok magyar kajakos – sajtóhír

Kajak-kenu
2026.08.27. 11:27

Gyász: 42 éves korában elhunyt a magyar világ- és Európa-bajnok kajakos

Kajak-kenu
2026.08.27. 08:46

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok olasz sportlövő

Egyéb egyéni
2026.08.24. 11:06

Kislakat a Marcziról

Egyéb egyéni
2026.08.22. 18:12

Gyász: elhunyt korábbi szerkesztőnk, Lakat T. Károly

Egyéb egyéni
2026.08.22. 16:56

Gyász: elhunyt a korábbi olimpikon birkózó, Rizmayer Antal

Birkózás
2026.08.20. 20:57