Komló-rali: Hideg Krisztián nyert, Herczig a bajnok

Vágólapra másolva!
2009.10.11. 18:04
Címkék
A Hideg Krisztián, Notheisz Ivett páros volt a leggyorsabb a rali országos bajnokság utolsó futamán, a Komló-ralin. Mivel a Herczig Norbert, Baranyai László kettős a szombati prológ teljesítésével már megnyerte az ob-t a nyílt kategóriában, ők vasárnap már nem álltak rajthoz.

Herczigék már a komlói verseny előtt behozhatatlan előnnyel vezettek az abszolút kategóriában a Turán Frigyes, Zsiros Gábor duó előtt, ám mindenképpen rajthoz kellett állniuk az utolsó futamon. A 4.2 kilométeres prológ eredménye ugyan nem számított bele az összetettbe, viszont hivatalos része a futamnak, így Herczig ezzel teljesítette a kötelezőt.

A mindössze egynapos viadal nyolc gyorsaságija számos kiesést hozott. A bajnokságban második helyen álló Turán, Zsiros duó autójában még az első szakasz rajtja előtt elszakadt a gázbowden, így ki kellett állniuk.

Ezzel megnyílt a lehetőség az ifj. Érdi Tibor, Rubóczky Attila kettős előtt, hogy megszerezze a pontverseny második helyet, de a subarus páros a negyedik gyorsaságin defektet kapott, s végül a harmadik helyen végzett a Hideg, Notheisz és a Kazár Miklós, Szőke Tamás duó mögött, így a bajnokságban is a harmadik helyen zárt.

KOMLÓ-RALI

Eredmények: 1. Hideg Krisztián, Notheisz Ivett (Mitsubishi Lancer Evo VI) 1:18:24.1 ó, 2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Subaru Impreza WRC) 1:18:49.0 ó, 3. ifj. Érdi Tibor, Rubóczky Attila (Subaru Impreza WRC) 1:19:05.3 ó

 

A bajnokság végeredménye:
Nyílt kategória: 1. Herczig Norbert, Baranyai László (Subaru Impreza WRC) 105 pont, 2. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Peugeot 307 WRC) 81 pont, 3. ifj. Érdi Tibor, Rubóczky Attila (Subaru Impreza WRC) 76 pont

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
13 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
51 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
58 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik