Sztankovics: Benítez nem csinált semmit az Internél

Vágólapra másolva!
2011.01.04. 19:34
null
Sztankovics (jobbra) nem jó emlékekkel gondol vissza Benítezre (Fotó: Action Images, archív)
Az Inter szerb futballistája, Dejan Sztankovics éles kritikával illette korábbi edzőjét, a decemberben menesztett Rafa Benítezt. A középpályás egy szerb lapnak nyilatkozva elmondta, a spanyol tulajdonképpen nem csinált semmit az Internél. Sztankovics arról is beszélt, hogy 2014-ben a milánóiaktól szeretne visszavonulni.
Az Inter szerb középpályása, Dejan Szatnkovics továbbra sem tudja megbocsátani a csapattól decemberben menesztett Rafa Beníteznek, hogy a klubvilágbajnokság döntőjében a Mazembe ellen 3–0-ra megnyert meccsen nem adott lehetőséget neki.

„Az elődöntőben remekül játszottam, gólt is lőttem, ennek ellenére a döntőben mégis kihagyott – kezdte a szerb Szportszki Jurnal című lapnak adott nyilatkozatát a futballista. – Ideges voltam, és a csapattársaim sem értették a döntést, de köszönettel tartozom nekik, hogy sikerült megnyernünk a finálét."

„Nem tudom, hogy mi volt a menesztés oka, de Benítez igazából nem is dolgozott az Internél" – tette hozzá nevetve Sztankovics, aki hosszú távú jövőjéről is beszélt.

„2014-ig szól a szerződésem az Internél, akkor leszek 36 éves, ami a legjobb kor a végső búcsúhoz. Nem gondolom, hogy még visszatérnék a Crvena zvezdához, hiszen a családom is Milánóban él, de a búcsúmeccsemet szívesen játszanám a belgrádi Marakanában" – fogalmazott a középpályás, akinek a belgrádi klubnál kezdődött a pályafutása, és a Crvena zvezdától szerződött 1998-ban Olaszországba, a Lazióhoz (az Intert 2004 óta erősíti).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik