Serie A: a Genoa két gólt ajándékozott a Torinónak, ki is kapott

Vágólapra másolva!
2020.11.04. 19:01
null
Lukics (7) góljával már a 10. percben vezetést szerzett a Torino (Fotó: Getty Images)
Megszerezte idénybeli első győzelmét a Torino az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Az áldozat az első félidőben rendkívül pechesen futballozó Genoa volt.

Egy gólszerzési kísérlet, egy kaput eltaláló lövés és két gól. Nem csalás, nem ámítás, ez volt a Torino első félidei teljesítménye Genovában. A bajnokság utolsó előtti helyén álló együttesnek épkézláb támadás sem kellett ehhez, egy előrevágott labda után Edoardo Goldaniga fejelte haza röviden a labdát, a védők közül kilépő Szasa Lukics lefutott mindenkit, majd a kiszolgáltatott Mattia Perin mellett a kapuba helyezett (0–1).

A 26. percben a menteni igyekvő Luca Pellegrini lőtt közvetlen közelről a saját kapujába, ezzel megduplázva a fórt (0–2).

A fordulás után elszánt rohamra indult a Genoa, de hiába játszott óriási mezőnyfölényben, nem tudta feltörni a védekezésen kívül maximum egy-egy kontrára koncentráló Torinót. A vendégcsapat szinte már zsebében érezhette a három pontot – először az idényben, amikor a 93. percben csak összejött a szépítés: Gianluca Scamacca vette be Salvatore Sirigu kapuját (1–2).

A torinói fejekben már-már előtörhettek a hétvégi, Lazio elleni emlékek. Ott a hosszabbításban nemcsak a győzelmet, de a pontszerzést is elbukták. A Genoának azonban nem maradt elég ideje, hogy a három pontból legalább az egyiket megmentse Scamacca szépítése után.

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
(ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)
Genoa–Torino 1–2
(Scamacca 90+3., ill. Lukics 10., Luca Pellegrini 26. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 6 5 1 14– 5 +9 16
2. Sassuolo 6 4 2 18– 9 +9 14
3. Juventus 6 3 3 14– 5 +9 12
4. Atalanta 6 4 2 17–13 +4 12
5. Napoli 6 4 2 14– 7 +7 11
6. Internazionale 6 3 2 1 15–10 +5 11
7. Hellas Verona 6 3 2 1 8– 3 +5 11
8. Roma 6 3 2 1 13–10 +3 11
9. Sampdoria 6 3 1 2 11– 9 +2 10
10. Lazio 6 3 1 2 10–12 –2 10
11. Fiorentina 6 2 1 3 10–12 –2 7
12. Cagliari 6 2 1 3 12–15 –3 7
13. Bologna 6 2 4 11–12 –1 6
14. Benevento 6 2 4 10–17 –7 6
15. Parma 6 1 2 3 8–13 –5 5
16. Genoa 6 1 2 3 6–12 –6 5
17. Spezia 6 1 2 3 8–15 –7 5
18. Torino 6 1 1 4 12–16 –4 4
19. Udinese 6 1 5 6–11 –5 3
20. Crotone 6 1 5 6–17 –11 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik