Juventus: Allegri szerint a klubnak Ronaldo nélkül nem megy úgy a gólszerzés

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.22. 21:49
null
Allegri szerint a Juvénak Ronaldo nélkül nem megy úgy a gólszerzés (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo távozása után nem megy úgy a gólszerzés a Juventusnak, így több kell a csapattól ennek érdekében – fogalmazott az olasz futballklub edzője.

 

Massimiliano Allegri együttese kedden már biztos továbbjutóként Londonban a címvédő – és Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató – Chelsea vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája H-csoportjában.

„Kedden egy olyan csapattal mérkőzünk a csoportelsőségért, amely vezeti a Premier League-et és megnyerte a Bajnokok Ligáját az elmúlt idényben” – szögezte le Allegri. Az olasz vezetőedző kitért a londoniak keretébe sérülés után várhatóan visszatérő Romelu Lukakura is, aki szerinte minőségi változást hozhat a rivális játékába, mivel nélküle inkább a kontrajáték dominál a Chelsea-nél.

A Juventus nem indította jól az idényt: noha a BL-ben eddigi mind a négy találkozóját megnyerte – szeptemberben angol vetélytársát vendéglátóként 1–0-ra győzte le –, a bajnokságban döcög a szekér: 13 forduló után a mindössze hat győzelem és a 18 szerzett gól mutatja, hogy nincs igazán meg a gárda jó formája, különösen igaz ez támadásban.

„Muszáj fejlődnünk a befejezések terén. Jó lehetőségeket alakítunk ki, és aztán az utolsó pillanatokban hibákat követünk el. Tizennyolc gólt szereztünk és tizenötöt kaptunk a Serie A-ban, több találatra van szükségünk csapatként” – fejtette ki Allegri, aki megemlítette a nyáron a Manchester Unitedhez visszatérő, az elmúlt idényben 29 találattal olasz gólkirály Cristiano Ronaldót.

„Akárhová megy, Cristiano mindig a legjobb gólszerző. Sok játékosunk van, aki gólokat tud szerezni, de pillanatnyilag nem találjuk őket” – mondta Allegri.

A Chelsea elleni mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik a Stamford Bridge-en a szerb Szrdjan Jovanovics sípjelére.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
KEDD
E-CSOPORT

18.45: Dinamo Kijev (ukrán)–Bayern München (német)
21.00: FCBarcelona (spanyol)–Benfica (portugál) (Tv: M4 Sport)
F-CSOPORT

18.45: Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Young Boys (svájci)–Atalanta (olasz) (Tv: Sport2)
G-CSOPORT
21.00: Lille (francia)–Salzburg (osztrák)
21.00: Sevilla (spanyol)–Wolfsburg (német)
H-CSOPORT

21.00: Malmö (svéd)–Zenit (orosz)
21.00: Chelsea (angol)–Juventus (olasz) (Tv: Sport1)
SZERDA
A-CSOPORT
21.00: FC Bruges (belga)–RB Leipzig (német)
21.00: Manchester City (angol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: M4 Sport)
B-CSOPORT
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–AC Milan (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Liverpool (angol)–FC Porto (portugál)
C-CSOPORT

18.45: Besiktas (török)–Ajax (holland)
21.00: Sporting CP (portugál)–Borussia Dortmund (német)
D-CSOPORT
18.45: Internazionale (olasz)–Sahtar Doneck (ukrán) (Tv: Sport1)
21.00: Sheriff Tiraspol (moldovai)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik