Inter: Maicon ügynöke szerint játszanak védence idegeivel

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 23:11
Antonio Caliendo, Maicon képviselője nem elégedett védence jelenlegi klubjának vezetőivel, mondván, az Inter elöljárói összevissza beszélnek.

„Néha úgy tűnik, hogy az Inter vezetői csak játszanak velem és Maiconnal – panaszkodott Caliendo. – Beszélni akartunk velünk a szerződés meghosszabbításról és egyéb dolgokról, de nem értek rá. Úgy bánnak Maiconnal, mintha nem is egy klasszis játékos lenne. Most olvasom az újságokban, hogy az Inter-elnök Massimo Moratti szerint 35 millió euróért távozhat Maicon, de nemrég még azt mondta, hogy meg akarja tartani. Akkor most Maicon eladó vagy nem? Úgy látom, az Internél kavarnak, ráadásul tiszteletlenek velünk."Maiconnal – panaszkodott Caliendo. – Beszélni akartunk velünk a szerződés meghosszabbításról és egyéb dolgokról, de nem értek rá. Úgy bánnak Maiconnal, mintha nem is egy klasszis játékos lenne. Most olvasom az újságokban, hogy az Inter-elnök Massimo Moratti szerint 35 millió euróért távozhat Maicon, de nemrég még azt mondta, hogy meg akarja tartani. Akkor most Maicon eladó vagy nem? Úgy látom, az Internél kavarnak, ráadásul tiszteletlenek velünk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik