AC Milan: Szoboszlai helyett egy belga tehetség érkezhet

P. K.P. K.
2021.01.13. 10:57
null
Az AC Milan belga kiszemeltje: Charles De Ketelaere (90)
Milánói hírek szerint újabb fiatal középpályást szemelt ki a Serie A-ban listavezető AC Milan, azt követően, hogy korábbi célpontját, Szoboszlai Dominiket az RB Leipzig szerződtette.

 

„Charles De Ketelaere lett a 2020-as év felfedezettje Belgiumban. Az FC Bruges játékosa már eddig is szerepelt az AC Milan kiszemeltjei között, mint Szoboszlai Dominik lehetséges alternatívája. Utóbbi már nem aktuális, a belga viszont továbbra is szerepel a vezetőség elképzeléseiben, azért is, mert Brahim Díaz csak kölcsönben van a Real Madridtól és Hakan Calhanoglu jövője is kérdéses” – írja az ilmilanista.it.

A 19 éves De Ketelaere ebben az idényben 25 tétmeccsen három gólt szerzett és négy gólpasszt adott, ebből kettőt-kettőt a Bajnokok Ligája csoportkörében, amivel a támadó középpályásnak rögtön sikerült felhívnia magára a figyelmet, a Laziót és a Napolit is a lehetséges érdeklődők között említik.

Szoboszlaival kapcsolatban menedzsere, Esterházy Mátyás a Nemzeti Sport Online-nak adott hosszabb interjúban nem tagadta, hogy a Milannal is tárgyaltak a Salzburgból távozó középpályás ügyében.

„Amikor meghoztuk a döntést Dominik jövőjéről, nem a Real Madrid vagy mondjuk az AC Milan ellenében döntöttünk – hatalmas élmény volt például megismerkedni a milánóiak technikai igazgatójával, Paolo Maldinivel, mára látszik is, mennyire jó irányba viszik a klubot –, hanem az RB Leipzig által felvázolt projekt mellett. Azért esett a választásunk Lipcsére, mert itt láttuk a legnagyobb esélyét annak, hogy folytatódni tud a Salzburgban tapasztalt, remélhetőleg továbbra is töretlen fejlődési folyamat” – nyilatkozta a játékosügynök.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
14 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
15 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
22 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
22 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 8:14

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
Tegnap, 6:37

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
2026.11.05. 22:26

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
2026.11.05. 20:40