Videó: kitört a botrány az olasz harmadosztályban egy tizenegyes előtt

B. D. K.B. D. K.
2022.04.12. 10:46
Drámai kapusgól és botrány – így lehetne röviden összefoglalni az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokságok elmúlt napok történéseit. Előbbiről két nappal ezelőtt írtunk, most pedig a Foggia-szurkolók viselkedéséről számolunk be. Az 5–1-re vezető, emberelőnyben játszó vendég US Catanzaro tizenegyeshez jutott, a labda mögé a hazaiak egyik korábbi játékosa, Pietro Iemmello állt. Ekkor szabadultak el az indulatok.

A Serie A-t is megjáró 30 éves olasz csatár bő fél óra elteltével, csapata 5–1-es vezetésénél végezhette el a büntetőt, a tét számára a triplázás volt. Pietro Iemmello (akinek kis túlzással az egész karrierjét a kölcsönszerződések határozták meg) a Foggia színeiben 103 mérkőzésen 60 gólt szerzett, és 12 gólpasszt osztott ki, ezért a hazai szurkolók egy része a tizenegyese előtt nehezményezte, hogy egykori kedvencük újabb gólt készül volt csapatának rúgni.Pietro Iemmello (akinek kis túlzással az egész karrierjét a kölcsönszerződések határozták meg) a Foggia színeiben 103 mérkőzésen 60 gólt szerzett, és 12 gólpasszt osztott ki, ezért a hazai szurkolók egy része a tizenegyese előtt nehezményezte, hogy egykori kedvencük újabb gólt készül volt csapatának rúgni.

Voltak, akik dobáltak, és volt, aki a pályára berohanva próbálta megütni a játékost, majd a kivezetése közben halálosan meg is fenyegette. Iemmello – akinek a lecserélése sem volt sallangmentes – végül nem vállalta el a büntetőt, amely kimaradt, de a kipattanó után így is gólt szereztek a vendégek, akik aztán 6–2-re nyertek, és már biztos résztvevői a rájátszásnak.

Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
9 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
14 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 06:30

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00