A Man. City és a Fiorentina is vinné Gattusót

Vágólapra másolva!
2009.11.27. 10:34
Címkék
Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Gennaro Gattuso a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban elmondta, elégedetlen jelenlegi helyzetével a Milannál, és felvetődött benne a távozás gondolata. Azóta az angol sajtó a Manchester Cityvel, míg az olasz média a Fiorentinával hozta összefüggésbe a 31 éves futballistát.
Gattuso (balra) a bajnokságban legutóbb a Parma elleni bajnokin lépett pályára még a 11. fordulóban (Fotó: Action Images, archív)
Gattuso (balra) a bajnokságban legutóbb a Parma elleni bajnokin lépett pályára még a 11. fordulóban (Fotó: Action Images, archív)

Olasz sajtóhírek szerint Gattuso ügynöke, Andrea D'Amico már tárgyalt a válogatott labdarúgó átigazolásának ügyében a télen jelentős erősítéseket tervező Fiorentina vezetőivel. A menedzser ugyanakkor cáfolta az információt, mint ahogy az angol sajtóban megjelent Manchester City-érdeklődést sem erősítette meg. Annyit azonban elmondott, hogy több szempontot kell mérlegelniük, mielőtt döntenek Gattuso jövőjével kapcsolatban.

 

A futballista számára egyébként nem lenne ismeretlen a brit stílus, hiszen korábban egy évet játszott a skót Rangersben.

Mint ismert, Gattuso a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában ingerülten követelt magának több lehetőséget a Milannál.

„Nem vagyok új fiú, nem hinném, hogy várnom kellene arra, hogy egy játékos kidőljön vagy rossz formába kerüljön, így végre játszhassak" – fogalmazott a középpályás.

„Először Gallianival kell beszélnem, Leonardóval már tárgyaltam. A Milan az otthonom, de nem tartom magamban a keserűséget: rosszul esik, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Jó formában érzem magam, és ezt bizonyítani szeretném. Egyáltalán nem tetszik, hogy kevés lehetőséget kapok. Arról viszont egyelőre korai beszélni, hogy januárban elhagyom a Milant, hiszen a karácsonyi szünetig még hat meccs vár a csapatra" – adott burkolt ultimátumot edzőjének Gattuso.

A 31 éves futballista a bajnokságban eddig hét meccsen játszott, de ötször csak csereként léphetett pályára, míg a BL-ben mindössze egy találkozó jutott neki, márpedig ahhoz, hogy a válogatottban biztos helye legyen a nyári világbajnokságon, ennél sokkal több lehetőségre lesz szüksége.

Gattuso egyszer már majdnem elhagyta a Milant: a hírek szerint már megállapodott a Bayern Münchennel, de végül családja nyomására mégis maradt. A középpályás 1999 óta szolgálja a piros-feketéket, szerződése 2011-ig köti Milánóba.

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
15 perce

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
36 perce

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
52 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
1 órája

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik