Amir Khan menedzsmentje tiltakozik

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2011.12.11. 18:06
null
Amir Khan menedzsmentje nem értette a mérkőzésvezető döntéseit (fotó: Action Images)
Címkék
Amir Khan veresége után a Golden Boy Promotion (GBP) nyilatkozatot adott ki, amelyben erősen megkérdőjelezi Joe Cooper mérkőzésvezető tevékenységét. Ettől függetlenül Khan nem bizonyította, hogy klasszis bunyós lenne.

 

A nyilatkozatban a GBP mindenek előtt gratulált Petersonnak és stábjának a győzelemhez, ugyanakkor bejelentette, a Columbiai Sportbizottságnál, az IBF-nél és a WBA-nál is tiltakozik Joe Cooper bíró tevékenysége ellen. Mindamellett Khan és menedzsmentje mielőbbi visszavágóban reménykedik. Tény, hogy a mérkőzésvezető a 7. és a 12. menetben lökésért megintette a britet, s ha a pontozás szorosságát vesszük figyelembe (115:112 Khannak, két pontozónál pedig 113:112 Petersonnak), ez döntő lehetett. Az pedig szintén, hogy a második megintés nem volt indokolt.

LEHET, HOGY ENNYIT TUD?
Rácz Félix menedzser szerint az eredmény meglepetés, de nem volt kizárható. „Peterson ilyen, semmi különös, de a hazai közönség megsokszorozta az erejét. Továbbra is állítom, amit korábban is vallottam, még akkor is, ha a többséggel szembemegyek: Khan jól kommunikál, szimpatikus, alapvetően jó bokszoló, el is adható, de nincsen benne az a plusz, ami a sztár státushoz kellene” – nyilatkozta Rácz Félix a Nemzeti Sport Online-nak.

„Befurakodott a karjaim közé, aztán leszegte a fejét, ezért löktem el magamtól – magyarázta cselekedetét a vesztes, aki rögtön hozzátette, szerinte ő bokszolt tisztábban. – Ketten voltak ellenem a kötelek között, Peterson és a mérkőzésvezető.”

Paulie Malignaggi, az IBF korábbi kisváltósúlyú világbajnoka így látta: „Khan nem mérte fel alaposan, mit jelent, ha valaki ellenfele otthonában lép a ringbe. Nem lett volna szabad engednie, hogy ilyen szoros legyen a meccs.”

Mike Costello, a BBC bokszkommentátora így vélekedett. „Khan kritizálja a mérkőzésvezetőt, mondván lejtett a hazai szorító. De csak magára vethet. Már az első menetben a padlóra küldte ellenfelét, s az összecsapás kezdeti szakaszában kontroll alatt tartott a mérkőzést. Végeznie kellett volna Petersonnal.”

A 25 éves brit Amir Khan (26-2-0, 18 K. O.–T. K. O.) ebben az évben már harmadszor bokszolt. Az összecsapás fordulatos mérkőzést hozott, az elején Khan volt az aktívabb, csillogtatta briliáns képességeit, de aztán fordult a helyzet.

Khan verhető ellenfelet kapott, a Maidana elleni tavalyi meccsében nagyobb volt a kockázat, mint a Peterson elleniben. Az amerikai élni tudott a lehetőséggel. A brit mostani veresége után bebizonyosodott, messze van még Mayweather vagy Pacquiao szintjétől. Igaz, nagyon sokat számít, hogy De La Hoya áll mögötte. A Prescott-tól elszenvedett vereségét követően vissza tudott térni, egy vereséggel a háta mögött még a legnagyobbak közé is betörhetett volna. Noha utólag könnyű okosnak lenni, valami hiányzik Khanból, amit a legnagyobbak tudnak.

Szaknyelven fogalmazva legközelebb „do or die” mérkőzés következhet a számára, vagy megcsinálja, vagy végképp az örök tehetségek mellé kerül… De La Hoya presztízse sokat segíthet, hogy Peterson visszavágót adjon, de az az elképzelés, hogy Khan felmegy váltósúlyba, most okafogyottnak látszik – váltósúlyban sem egyeduralkodó, sőt. Az a korábbi terve, hogy egy év múlva kihívja Mayweathert, bizonytalan – már csak azért is, mert ha egy Peterson-szintű bunyós kifogott a briten, akkor a dörzsölt róka, Mayweathernek még inkább ki lenne szolgáltatva.

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik