Bundesliga: Robert Lewandowski futballmaratonra számít idén

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.01.12. 15:38
null
Lewandowski tudatosan készült az idei évre (Fotó: AFP)
A rendkívül zsúfolt versenynaptár miatt futballmaratonra számít idén Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel támadója.

 

„Ez az év nagy kihívás lesz minden csapat számára. A február és a március rendkívül nehéz lesz, már a tavalyi év végén elkezdtem ezen gondolkodni, és felkészülni erre a maratoni időszakra" – nyilatkozta a Przeglad Sportowy című lengyel lapnak. Hozzátette, a frissességre nemcsak a következő hónapokban, hanem júniusban is szükség lesz, így a rotáció kulcsfontosságú tényezőnek ígérkezik minden csapatnál.

A 32 éves Lewandowski tavaly mind az öt lehetséges trófeát megnyerte a Bayern Münchennel, ráadásul gólkirály lett a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában, megválasztották az év legjobb játékosának a nemzetközi és az európai szövetségnél, hazájában pedig ő lett az év sportolója.

A támadó elárulta, hogy a Bajnokok Ligája megnyerése volt számára a legfontosabb a tavalyi esztendő során.

„A döntőben a végső sípszó után felszabadultak bennem az érzelmek, mert gyermekkorom álma vált valóra" – emlékezett vissza. Hozzáfűzte, amikor a Chelsea legyőzése után Lisszabonba repültek, már biztosak voltak benne, hogy elnyerhetik a címet.

Lewandowski arról is beszélt, hogy „nagyszerű és csodálatos dolog lenne", ha sikeresen szerepelnének a lengyel válogatottal az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon, de az jelenleg olyan távolinak tűnik, hogy még nem tudja, megvalósítható-e.

„Ha a szurkolók büszkék lennének arra, ahogyan teljesítünk, az számomra jó eredmény lenne, függetlenül attól, hogy trófeával zárjuk-e le a szereplésünket, vagy nem" – vélekedett a lengyelek válogatott csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
4 órája

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
18 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22