Bayern: a bajnoki cím és a kupa mellett a BL-győzelem a bajorok célja

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.08.23. 12:24
null
Hasan Salihamidzic szerint minden a helyén van a Bayernnél (Fotó: AFP)
Hasan Salihamidzic, a német labdarúgó-bajnokságban címvédő és listavezető Bayern München sportigazgatója szerint az együttes a Bundesliga és a Német Kupa trófeája mellett a Bajnokok Ligája megnyeréséért is harcban akar lenni – írja az MTI.

A 45 éves szakember a Sport Bild című lap hamburgi díjkiosztó ünnepségén nyilatkozott erről, és kiemelte: a lengyel sztárcsatárnak, Robert Lewandowskinak a Barcelonához igazolása ellenére a csapat nagyon jól áll.

„Megerősödtünk, és minden a helyén van, így optimistán tekinthetünk az idény elé” – mondta Salihamidzic, aki a három simán megnyert bajnoki mérkőzés ellenére úgy véli, nincs garancia arra, hogy a Bayern jelentős fölénybe kerüljön a Bundesligában, és emiatt a sorozat unalmassá váljon.

„Még csak három fordulót játszottak le a csapatok, az idényből pedig nagyon sok van hátra” – fogalmazott a sorozatban 10 bajnoki címnél járó müncheniek sportigazgatója.

A Bundesliga aktuális kiírását soha nem kezdte még ilyen fölényesen egyetlen együttes sem, mint most a Bayern: a kilenc megszerzett pont eddig sem volt ritka az első három körben, a 15–1-es gólkülönbség viszont rekord. A müncheniek vasárnap 7–0-ra verték a Bochumot, előtte 2–0-ra múlták felül a Wolfsburgot, míg a nyitó fordulóban 6–1-re diadalmaskodtak az Európa-ligában címvédő Eintracht Frankfurt vendégeként.

A Bayernhez szombaton a mögötte második Borussia Mönchengladbach érkezik a bajnokság negyedik fordulójában.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 3 3 – – 15–1 +14 9
2. Mönchengladbach 3 2 1 – 6–3 +3 7
3. Union Berlin 3 2 1 – 5–2 +3 7
4. Mainz 3 2 1 – 4–2 +2 7
5. Freiburg 3 2 – 1 6–3 +3 6
6. Hoffenheim 3 2 – 1 7–5 +2 6
7. Borussia Dortmund 3 2 – 1 6–4 +2 6
8. 1. FC Köln 3 1 2 – 6–4 +2 5
9. Werder Bremen 3 1 2 – 7–6 +1 5
10. Augsburg 3 1 – 2 3–7 –4 3
11. RB Leipzig 3 – 2 1 4–5 –1 2
12. VfB Stuttgart 3 – 2 1 3–4 –1 2
13. Schalke 3 – 2 1 3–5 –2 2
14. Wolfsburg 3 – 2 1 2–4 –2 2
15. Eintracht Frankfurt 3 – 2 1 3–8 –5 2
16. Hertha 3 – 1 2 2–5 –3 1
17. Bayer Leverkusen 3 – – 3 1–6 –5 0
18. Bochum 3 – – 3 3–12 –9 0

 

Legfrissebb hírek

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
7 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
15 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
19 órája

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31