Bayern: a 110 millió eurós üzlettel tripla A-s lett a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 00:47
Az Allianz 110 millió euróért hozzájutott a Bayern Münchent üzemeltető társaság (FC Bayern München AG) részvényeinek 8.33 százalékához.

Az üzletből befolyó összeget a Bayern München az utánpótlás-akadémiájára költi, valamint rendezi belőle a stadionján levő tartozása utolsó részleteit is. A 2005-ben megnyitott létesítmény az Allianz nevét viseli, a szponzori szerződés meghosszabbításával pedig 2041-ig a biztosítócég rendelkezhet az aréna névhasználati jogával.

Uli Hoeness klubelnök a Bayern szempontjából nagy napnak nevezte a keddit, és megjegyezte, hogy immár tripla A-s csapat lettek. Utóbbival arra utalt, hogy az Allianz mellett az Adidas és az Audi rendelkezik még a részvényeikkel. Előbbi 2001-ben 75 millió euróért 10 százalékhoz jutott hozzá, míg az autógyártó cég 2009-ben 90 millióért 9.09 százalékhoz.

Ezek az arányok most megváltoztak – mindhárom bajorországi székhelyű cég 8.33 százalékkal bír –, de 75 százalékkal továbbra is az anyaklub, azaz a Bayern München a részvénytársaság többségi tulajdonosa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik