Bundesliga: nem gondol a befejezésre a legidősebb mezőnyjátékos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.05. 16:17
Még nem döntött visszavonulása időpontjáról Claudio Pizarro, a Werder Bremen labdarúgócsapatának csatára.

A Bundesliga legidősebb – 38 éves – mezőnyjátékosa csütörtökön, a spanyolországi Alhaurín El Grandében, klubja edzőtáborában azt mondta: addig játszik, amíg a szervezete engedi. Hozzátette, most még jól érzi magát fizikailag.

„Még nem döntöttem el, mikor hagyom abba, még nem is gondolkodtam róla. Majd a testem megmondja, mikor elég” – fogalmazott a perui futballista, akinek a szezon végéig szól a szerződése, de mint mondta, nem az eredménytől teszi függővé, hogy a következő idényben is játszik-e.

„Még nem döntöttem el, mikor hagyom abba, még nem is gondolkodtam róla. Majd a testem megmondja, mikor elég” – fogalmazott a perui futballista, akinek a szezon végéig szól a szerződése, de mint mondta, nem az eredménytől teszi függővé, hogy a következő idényben is játszik-e.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Várandós, így visszavonul a pályán és országúton is világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár
2025.07.24. 16:47

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18
Ezek is érdekelhetik