Wolfsburg: a kiesés ellen először harcoló Diego örül Magath érkezésének

Vágólapra másolva!
2011.03.24. 16:34
A Wolfsburg brazil karmestere, Diego kifejtette: üdvözli Felix Magath érkezését, örül, hogy csapatának a német szakember az új edzője, és optimista klubja jövőjét illetően.

Felix Magath a 2010–2011-es szezonban csak szenvedő Wolfsburg harmadik edzője a szezonban – a német szakember Pierre Littbarskit váltotta a múlt héten. A Wolfsburg brazil játékmestere, Diego meg van győződve arról, hogy Magath visszahozatala jó döntés, hiszen vele nyertek bajnokságot 2009-ben a „farkasok”.

„Biztos vagyok benne, hogy segíthet nekünk. Magathot hatalmas tisztelet övezi a klubnál, személy szerint én is örülök, hogy ő lesz az edzőm. Nem voltunk sikeresek, így szükség volt a változtatásra. Mostantól együtt kell dolgoznunk, hogy elkerüljük a kiesést.”

Diego 2010 nyarán érkezett Wolfsburgba a Juventustól, és egyelőre árnyéka korábbi önmagának, nem nyújtja azt a látványos játékot, amelyet anno a Werder Bremenben. Magath érkezésével Diego azt reméli, hogy visszanyeri régi formáját.

„Sokféleképpen tudok segíteni a csapatnak – folytatta a brazil középpályás. – Még nem vagyok az igazi, de javulok.”

Diego arról is beszélt, szerinte mi az oka annak, hogy csapata kieső helyen áll.

„Ritmustalanul játszunk. De ha visszanyerem régi formámat, előreléphetünk játékban. Ha az idén bent maradunk a Bundesligában jövőre új, nagy célokkal vághatunk neki a szezonnak. Életemben először harcolok a kiesés ellen. Ez újdonság számomra, de ebből is tanulni szeretnék” – mondta a 33-szoros válogatott futballista.

Legfrissebb hírek

A negyedik győzelmét szerezte meg a Stuttgart

Német labdarúgás
1 órája

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
9 órája

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
22 órája

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
Tegnap, 17:28

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28
Ezek is érdekelhetik