Kettős vereséggel búcsúztunk el az A-ligától; Sporttörténelmi vb-érem atlétikában

SZ. M.SZ. M.
2025.03.24. 00:40

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Ahogy Isztambulban, a Puskás Arénában is válogatottunk rövidzárlata döntötte el a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozót – az első félidőben három perc alatt kapott két gól után már nem volt esélyünk a párharc megnyerésére, így Marco Rossi csapata a következő kiírásban a B-ligában szerepel

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott. A kezdőcsapaton és a játékstíluson is észrevehető, hogy már Thomas Tuchel vezeti az angol válogatottat: Dan Burn 32 évesen alapember lett, Declan Rice szerint pedig olyan iramban edzenek, mint még soha. Mohai Dominik háttéranyaga

Franck Ribéry kálváriája: elbukott Aranylabda, elfertőződött láb. Franck Ribéry felszabadultan futballozott a Franz Beckenbauer-kupán, a L’Équipe-nek adott interjújában pedig beszélt a 2013-as Aranylabda-szavazásról és a profi pályafutása utolsó évét beárnyékoló sérüléséről is. Saliga Norbert írása

A McLaren kettős győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben a Formula–1 Kínai Nagydíján, a nagy összecsapás viszont elmaradt Oscar Piastri és Lando Norris között, a brit pilóta ugyanis a hajrában fékhibával küszködött. A Ferrari párosát kizárták. Zsoldos Barna beszámolója

A magyar atlétika történetének első világbajnoki érmét nyerte meg váltóban a 4x400-as férfiváltó a Nankingban zajló fedett pályás vb záró napján. Szendrei Zoltán összefoglalója

A Brassó első sorára fokozottan figyelnek. Kedden kezdődik az Erste Liga rájátszásának újabb köre, az elődöntővel folytatódik a magyar központú bajnokság. A Gyergyói HK a Corona Brasov együttesével csap össze, Sárpátki Tamásék kezdik pályaelőnyről a szériát. Beke Zsombor beharangozója

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2026.07.24. 23:19

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2026.07.23. 23:25

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.23. 23:24

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 23:23

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
2026.07.22. 22:48

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
2026.07.21. 23:01

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
2026.07.20. 23:33