Gera megkapta a lehetőséget; ki előzi meg az F1-ben Verstappent?

S. T. J.S. T. J.
2024.02.27. 22:59
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

• A sportban bármi megtörténhet, a remény hal meg utoljára, Fortuna olykor a legjobbak kezét is elengedi… Az elcsépelt közhelyek mantrázásán túl Max Verstappen ellenfelei aligha találnak más kapaszkodót az előttünk álló F1-es évadra, hiszen szinte minden a holland klasszis címvédése mellett szól. Fernando Alonso a múlt héten nyíltan ki is mondta, 19 versenyző máris tudja, hogy nem lesz az idén világbajnok, és bár többen sokkolónak nevezték a rutinos spanyol verdiktjét, ettől még valószínűleg nagyon közel áll a valósághoz. Mivel a technikai szabályok szinte semmit sem változtak tavalyhoz képest, Adrian Newey-nak és technikai brigádjának elég ideje nyílt arra, hogy a jót tökéletesítse. Címlapsztorikban a teljes mezőnyt és a teljes programot is megismerhetik.

• Klubedző akart lenni, hétfőn megkapta a lehetőséget: az U21-es válogatottól távozó Gera Zoltán szeretne nagyot alkotni a Vasassal, első tétmeccse szerdán a megyei I. osztályú Mezőörs elleni Magyar Kupa-csata lesz. A 44 éves, 97-szeres válogatott exlabdarúgó szerint a cél egyértelmű, fel kell jutni az első osztályba! Gera lapunknak azt mondta: „Sok döntetlent játszik a csapat, ezeket át kell fordítani, hogy győzelmek legyenek. Győztes mentalitásra van szükség. Olyan csapatot képzelek el, amely nemcsak a támadásban, hanem a védekezésben is tudja, mit akar, hová terelné az ellenfelet, hol akar labdát szerezni. A játék minden részletét kontrollálni akarjuk.”

• A pénteken kezdődő fedett pályás világbajnokságra utazó tíztagú magyar csapat egyik legjobb formában lévő atlétája Kerekes Gréta. Nemrég női 60 méter gáton hosszú idő után legyőzte Kozák Lucát, nagyszerű téli időszakának köszönhetően az olimpiai kvalifikációs ranglistán is feljött a 42. helyről a kvalifikációt jelentő 28. pozícióba. Ereje teljében várja a vb-t, lapunknak azt nyilatkozta, Glasgow-ban szeretné „ismét nyolc másodpercen belül megállítani az órát, meglátjuk, ez mire lesz elég”. Arról is kérdeztük, mi lehet a magyarázata, hogy a gátfutás a rövid távokon nagyon megerősödött az elmúlt években, sorra dőlnek meg a világcsúcsok 60-on és 100-on is.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
19 órája

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
2026.04.25. 23:53

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom; Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól

E-újság
2026.04.24. 23:40

Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal; Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

E-újság
2026.04.23. 23:50

Az FTC lesz a ZTE ellenfele az MK-döntőben; Szucsánszki Zita: Mindent a Fradinak köszönhetek

E-újság
2026.04.23. 00:07

A sírból hozta vissza a ZTE; Női kosár-vb-sorsolás: nehéz csoport, mégis kedvező

E-újság
2026.04.22. 00:03

Bánáti Kevin: Még nem nyertük meg…; Bor Barna: Nem tudják Özbas ellenszerét

E-újság
2026.04.20. 23:47

Győzelmével közel került a bajnoki címhez az ETO; A Veszprém trófeára váltotta a papírformát a Tatabánya ellen

E-újság
2026.04.20. 00:59
Ezek is érdekelhetik