Videó: több mint gyanús drámai fordítás Kolumbiában

B. D. K.B. D. K.
2021.12.07. 16:50
null
A fehér mezesek balra, a fekete mezesek (papíron) jobbra támadnak (Fotó: Twitter)
A kolumbiai másodosztályú labdarúgó-bajnokságban igen érdekes végjátékot hozott a Llaneros és az Unión Magdalena összecsapása a playoffban. A csapatok egy négytagú csoportban voltak, amelyből csupán az első juthatott fel az élvonalba. Az utolsó fordulóra érve a Magdalenának még volt esélye a feljutásra, abban az esetben, ha nyer. Ez megtörtént, de felettébb különös körülmények között – számolt be róla a Givemesport.

 

A Llaneros ugyanis egészen a 95. percig vezettek 1–0-ra, ekkor azonban két perc alatt két gólt szereztek a vendégek, amivel megnyerték a mérkőzést (1–2) és kiharcolták a feljutást. A gólokat elnézve nehezen elképzelhető, hogy nem volt manipulálva a meccs – elég csak a hazai védők mozgását figyelni.

„Ilyen az, amikor a kontrollered elromlik a fifában.”


A „drámai” végjáték kapcsán a Juventus kolumbiai játékosa, Juan Cuadrado is megírta közösségi oldalán, hogy ez tiszteletlenség volt, de a Porto középpályása, Mateus Uribe is kifakadt, ő a kolumbiai futballra tekintve kínosnak titulálta az eseményeket.


A kolumbiai futballisták az eset kivizsgálását kérik, ugyanis azzal, hogy a Magdalena nyert, az utolsó fordulóban vereséget szenvedő Fortalezát megelőzve kiharcolta feljutást.


A Fortaleza vezetőedzője összetörve, sírva értékelte a fejleményeket.

„Nem szégyenlem a könnyeimet, mert úgy érzem, kiraboltak.”

A Magdalena a csoportküzdelmek után 11 ponttal végzett az élen, a Fortaleza 10, a Llaneros 7, míg a Bogotá 6 pontot gyűjtött.

Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
2026.08.11. 17:29

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01