Topolya: Nemesmiliticsen eltemették Szabó Zoltánt

Vágólapra másolva!
2020.12.19. 16:35
null
Pénteken eltemették Szabó Zoltánt (Fotó: Pannon RTV)
Ahogy az Indjija elleni bajnoki előtt sem tudott a mérkőzésre összpontosítani a Topolyai Sport Club, ugyanez a helyzet a Javor elleni meccs előtt is, amelyet vasárnap rendeznek 15 órai kezdettel a szerb Szuperligában. Pénteken eltemették Szabó Zoltánt.

Az eredetileg a 17. fordulóra kiírt találkozót akkor azért kellett elhalasztani, mert az észak-bácskai együttesből több játékosnak is pozitív lett a koronavírustesztje. Azután, hogy a hét elején elhunyt a TSC vezetőedzője, Szabó Zoltán, a csapat csütörtökön a szakvezetőjéért is küzdött, és az idén egyik legjobb produkcióját nyújtva 3–0-s győzelmet aratott Indjiján a város nevét viselő csapat ellen.

Pénteken szülőfalujában, Nemesmiliticsen a Topolyai Sport Club tagjainak a jelenlétében örök nyugalomra helyezték Szabó Zoltánt, s a temetés után a topolyai játékosoknak negyvennyolc órájuk maradt arra, hogy a Javor elleni találkozóval foglalkozzanak. Az ivanjicai együttes hazai pályán igen jó eredményekkel büszkélkedhet, ugyanis a nyolc hazai mérkőzéséből ötöt megnyert (köztük van a harmadik helyezett, újvidéki Vojvodina elleni győzelem is), egyszer pedig döntetlent játszott, így a TSC-re meglehetősen kemény összecsapás vár.

Tisztában van ezzel Mirko Jovanovics is, aki Szabó Zoltán halála óta a vezetőedzői feladatokat látja el.

„Az Indjija elleni győztes mérkőzésünket a Szabó Zoltánra való emlékezés jegyében játszottuk le – mondta lapunknakMirko Jovanovics. – Három, a Vozsdovac, a Partizan és a Radnik elleni vereség után a játékosok jó játékkal rótták le tiszteletüket az elhunyt szakvezetőjük előtt. A Javor saját közönsége előtt jól teljesít, mi mindent megteszünk, hogy minél jobban játsszunk, s legalább egy pontot szerezzünk idegenben.”

A TSC 24 ponttal a tizenkettedik helyen várja az őszi idény utolsó mérkőzését, míg a Javor a topolyaiak mögött áll a táblázaton 21 ponttal. Ha a Topolya megnyerné vasárnapi mérkőzését is, eltávolodna a veszélyes zónától. Emlékezzünk, a szerb Szuperliga a következő idénytől néggyel kevesebb, vagyis csak tizenhat csapatot számlál, ezért a tavasszal hat együttes esik ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik