Románia: őrizetbe vették a volt román szövetségi kapitányt

2023.01.30. 15:10
null
Victor Piturca (Fotó: Getty Images)
Vasárnap este a román Korrupciósellenes Ügyészség (DNA) őrizetbe vette Victor Piturcát, a Steaua és a román labdarúgó-válogatott egykori játékosát, háromszoros szövetségi kapitányt. Bukaresti sajtóhírek szerint a bíróság kedden dönt Piturca 30 napos letartóztatásáról.

 

A futballedzőt azzal vádolják, hogy 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor befolyásával elősegítette, hogy fia cége kapja meg a román Védelmi Minisztérium (MApN) védőmaszk-szerződését, majd a Kínából beszerzett maszkok Romániába szállításában is segédkezett. A maszkok egy jelentős része (százezer darab) utólag használhatatlannak bizonyult, ám Alexandru Piturca cége több mint 11 millió lejt (878 millió forintot) kapott a minisztériumtól. A MApN hiába kérte vissza a hibás maszkok árát, 2.869 millió lejt (229 millió forintot), ezért 2021 áprilisában pert is indított Alexandru Piturca cége ellen. A per azonban megegyezéssel zárult, a minisztérium végül csak 18 ezer maszk lecserélését kérte.

Nem ez az első eset, hogy meggyűlik Piturca baja a törvénnyel, a DNA korábban a szövetséggel kötött szerződésének felbontását is vizsgálta. 2013 nyarán pedig egy éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az úgynevezett „Bőrönd-ügyben”, Gigi Becali bűnsegédjeként. A Steaua tulajdonosa akkor másfél millió eurót küldött a kolozsvári Universitatea játékosainak, hogy győzzék le a városi rivális CFR-t a bukaresti csapat bajnoki címét elősegítve.

A 66 éves Victor Piturca tagja volt Steaua 1986-os, BEK-győztes csapatának, majd sikeres edzői karriert futott be: klubszinten a Steaua, az Universitatea Craiova és a szaúdi Al-Ittihad szakvezetője volt, valamint a román U21-es, majd felnőttválogatott szövetségi kapitánya – utóbbival kijutott a 2000-es és 2008-as Európa-bajnokságra is.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
19 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
22 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46