Ligue 1: megszenvedtek a pontokért Neymarék, de élre álltak

P. K.P. K.
2021.01.16. 23:26
null
Neymar (balra) visszatért a decemberben elszenvedett sérüléséből, a PSG meg győzött az Angers ellen (Fotó: AFP)
A vártnál talán nehezebben, de 1–0-ra győzött a PSG az Angers vendégeként, ezzel pedig megelőzte a tabellán a forduló előtt listavezető, vasárnap pályára lépő Lyont.

 

A PSG irányítását januárban átvevő új vezetőedző, Mauricio Pochettino a negyedik tétmeccsén a harmadik sikerét könyvelhette el a párizsiakkal, igaz, a vártnál talán nehezebben született meg az Angers elleni győzelem, amivel a fővárosiak átvették a vezetést a tabellán.

Amióta Pochettino irányítja a csapatot, először játszhatott a bokasérüléséből visszatérő brazil Neymar, aki kezdőként végig a pályán is volt, de a legnagyobb párizsi helyzetek nem előtte, hanem Kylian Mbappé előtt adódtak az első 60 percben, ám a csatár előbb a kapu mellé lőtt, majd a hazaiak kapusa védte a kísérletét.

A 70. percben viszont egy védő,Laywin Kurzawa nem hibázott: a hosszú oldalon érkezett egy jobb oldali beadásra, és az egyik hazai játékos lábán felpattanó labdát az öt és feles sarkáról, kapásból a kapuba lőtte.

A PSG 1–0-ra győzött, és kétpontos előnnyel élre állt a tabellán, megelőzve a Metz ellen vasárnaphazai pályán játszó Lyont.

FRANCIA LIGUE 1
20. FORDULÓ
Angers–PSG 0–1
(Kurzawa 70.)
KORÁBBAN

Olympique Marseille–Nimes 1–2
(Benedetto 85., ill. Eliasson 55., 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 20 13 3 4 44–11 +33 42
2. Lyon 19 11 7 1 39–18 +21 40
3. Lille 19 11 6 2 33–14 +19 39
4. Monaco 20 11 3 6 39–29 +10 36
5. Rennes 19 9 6 4 28–21 +7 33
6. Marseille 18 9 5 4 26–18 +8 32
7. Angers 20 9 3 8 25–31 –6 30
8. Montpellier 20 8 4 8 33–35 –2 28
9. Lens 18 8 3 7 28–28 0 27
10. Bordeaux 19 7 5 7 20–21 –1 26
11. Brest 19 8 2 9 30–34 –4 26
12. Metz 19 6 7 6 20–18 +2 25
13. Nice 18 6 5 7 22–25 –3 23
14. Reims 19 5 6 8 27–29 –2 21
15. Strasbourg 19 6 2 11 28–32 –4 20
16. Saint-Étienne 19 4 7 8 20–29 –9 19
17. Nantes 19 3 8 8 19–31 –12 17
18. Nimes 20 4 3 13 16–41 –25 15
19. Dijon 19 2 8 9 12–26 –14 14
20. Lorient 19 3 3 13 20–38 –18 12

 

Legfrissebb hírek

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
11 órája

A gólvágója kidőlt, de nélküle is folytatta jó sorozatát a Strasbourg a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.04. 23:03

Dembélé „rugós focis” bombagóllal segítette győzelemhez a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.04.03. 22:44

Itt a nagy lehetőség a Veszprém előtt a bizonyításra

Kézilabda
2026.04.01. 10:12

Dupla Tízes: Szalah bejelentése segíthet a Liverpoolnak a BL-rájátszásban?

Bajnokok Ligája
2026.03.29. 19:13

A PSG „szeszélyei” nyomtak többet a latban? A Lens elleni bajnoki halasztása mellett döntött az LFP

Francia labdarúgás
2026.03.26. 13:26

Romário: Neymarnak ott a helye a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.03.24. 21:40

A választásokkal új fejezet nyílhat a PSG költözésének ügyében

Francia labdarúgás
2026.03.24. 14:34
Ezek is érdekelhetik