Labdarúgás: futballtornával emlékeztek Lázár Bencére

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 19:51
null
Fotók: Koncz Márton
Futballtornával emlékeztek Kecskeméten a 2018-ban elhunyt Lázár Bencére.

Szívfájdalom.

Lázár Bencére emlékeztek a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. A fiatalok talán nem is tudják: a csarnok névadója ismert súlyemelő volt, 1988-ban a szöuli olimpián második lett, és nem volt harminc, amikor 1991-ben autóbalesetben életét vesztette. Értelmetlen halál volt az is: a sportoló szabályosan közlekedett, amikor egy teherautó áttért az ő sávjába, és az ütközést a sportember nem élte túl – a teherautó sofőrje ittas volt, három évig börtönben ült. Nos, a Messzi Istvánról elnevezett sportcsarnokban csütörtökön Lázár Bencére emlékeztek: a kecskeméti születésű, Kerekegyházán nevelkedő futballista Újpesten lett ismert, s tragikusan alakult a sorsa. Huszonkét évesen leukémiát diagnosztizáltak nála, és négy év küzdelem után 2018 februárjában elhunyt.

Juhász Roland (Fotó: Koncz Márton)
Juhász Roland (Fotó: Koncz Márton)

Az emlékére rendezett tornán az Újpest, a KTE, a Kerekegyháza öregfiúk-csapata mellett a Magyar Öregfiúk-válogatott is pályára lépett, Gellei Imrével és Csank Jánossal a kispadon. Ebben a csapatban többek között Arany László, Bárányos Zsolt, Csizmadia Csaba, Horváth Péter, Keresztúri András, Kovács Ervin, Lisztes Krisztián, Petry Zsolt, Rósa Dénes, Szeiler József és Tököli Attila játszott. Lázár Bence egykori csapata, az Újpest erős kerettel tette tiszteletét: Fehér Csaba, Kovács Zoltán, Rajczi Péter, Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos, Véber György mellett a PSG és a Chelsea korábbi edzője, Lőw Zsolt is pályára lépett, a néhány dalt eléneklő Curtis, vagyis Széki Attila ugyancsak lila-fehér mezt húzott.

Lőw Zsolt (középen) is pályára lépett Kecskeméten Curtisszel az Újpest lila mezében (Fotók: Koncz Márton)
Lőw Zsolt (középen) is pályára lépett Kecskeméten Curtisszel az Újpest lila mezében (Fotók: Koncz Márton)

A végeredmény talán nem is volt fontos (a KTE Öregfiúk nyerte meg a tornát), a mérkőzések ragyogó hangulatban zajlottak, az emlékezés jellemezte a kecskeméti eseményt.

Futball, szívfájdalommal...

A piros mezes Magyar Öregfiúk-válogatottban (balról) Keresztúri András, Tököli Attila és Bárányos Zsolt is játszott (Fotó: Koncz Márton)
A piros mezes Magyar Öregfiúk-válogatottban (balról) Keresztúri András, Tököli Attila és Bárányos Zsolt is játszott (Fotó: Koncz Márton)
Fotó: Koncz Márton
Fotó: Koncz Márton

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik