Hollandia: kijuttatta Európába csapatát a visszavonuló Dick Advocaat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.23. 15:41
null
Dick Advocaat győzelemmel zárta edzői pályafutását (Fotó: Getty Images)
Dick Advocaat csapata, a Feyenoord 2–0-ra legyőzte az FC Utrechtet a 73 éves vezetőedző pályafutásának utolsó mérkőzésén, a holland labdarúgó-bajnokság rájátszásának vasárnapi játéknapján.

 

A Feyenoord az ötödik, az FCUtrechta hatodik helyen zárta a bajnokságot, a vasárnap kora délutáni találkozójuk az Európa-konferencialiga-indulásról döntött.

Dick Advocaat tavaly december elején jelentette be, hogy idén nyáron befejezi edzői pályafutását. A mester már 2017 tavaszán is úgy nyilatkozott, hogy azon a nyáron visszavonul, utána mégis leült a Sparta Rotterdam, majd az FC Utrecht és a Feyenoord kispadjára.

A tapasztalt szakvezető korábban irányította Hollandia, Dél-Korea, Belgium, Oroszország, Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek válogatottját is. Az orosz Zenittel 2008-ban megnyerte az Európa-liga elődjét, az UEFA-kupát, majd az európai Szuperkupát is. Korábban volt a PSV Eindhoven, a Rangers FC, a Borussia Mönchengladbach, az AZ Alkmaar, a Sunderland és a Fenerbahce vezetőedzője is.

HOLLAND EREDIVISIE
RÁJÁTSZÁS
Feyenoord–Utrecht 2–0
(Sinisterra 25., Linssen 89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik