Gyász: elhunyt Zlatko Kranjcar, a horvátok korábbi szövetségi kapitánya

B. A.B. A.
2021.03.01. 13:09
null
Zlatko Kranjcar (1956–2021) (Fotó: AFP, archív)
Hatvannégy éves korában elhunyt Zlatko Kranjcar, volt jugoszláv és horvát válogatott labdarúgó, későbbi szövetségi kapitány – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

A nemzetközileg is ismert szakember haláláról a Hina állami hírügynökség számolt be, amely közölte: Kranjcar rövid, de súlyos betegségben szenvedett. Később a horvát szövetség megerősítette az edző halálhírét – írja az MTI.

Játékosként Kranjcar 1977 és 1983 között 11-szer lépett pályára a jugoszláv válogatottban, illetve két alkalommal a horvát nemzeti együttesben is szerepelhetett pályafutása végéhez közeledve. A horvát válogatott újkori történetének első nemzetközi mérkőzésén, 1990. október 17-én az Egyesült Államok ellen ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Edzőként több horvát és osztrák klub mellett dolgozott Ázsiában is, illetve rövid ideig irányította a dunaszerdahelyi DAC együttesét. Hazájában háromszor, Iránban egyszer lett bajnok csapataival, a horvátoknál a Dinamo Zagreb mellett az NK Zagreb gárdájával is aranyérmet szerzett. A horvát válogatottat kijuttatta a 2006-os világbajnokságra. A nemzeti együttesben nála mutatkozott be fia, a Robert Prosinecki utódjának tartott Nico, aki pályafutása során 81-szer szerepelt a válogatottban.

Zlatko Kranjcar 2010 februárjától másfél éven át a montenegrói nemzeti együttes kispadján ült, legutóbb az U23-as iráni korosztályos csapatot irányíthatta, szerződése 2020-ban járt le – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
3 órája

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
22 órája

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
2026.07.24. 16:46