FFT: KEK-döntős Fradi, bázeli zűrzavar

2020.11.23. 14:35
null
KEK-döntős Fradi, bázeli zűrzavar (Fotó: fourfourtwo.hu)
A Ferencváros Dinamo Kijev elleni 1975-ös, bázeli vereségét a szurkolók között kisebb letargia követte, mintha eleve el lenne rendelve, hogy nekünk KEK-et kell nyernünk. A hivatalos magyar sajtó viszont alig burkoltan ünnepelte – a szovjeteket.

 

Dalnoki Jenőt játékosként sem vádolták puhasággal, edzőként pedig sokszor egykori balbekk önmagán is túltett. Nem tisztelt nevet és kort, kizárólag a teljesítmény számított nála, vaskézzel fiatalította meg a Fradit, amelynek 1974-ben avatták új, Üllői úti stadionját, egy évvel később bejutott a csapat a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe, 1976-ban pedig nyolcévnyi zöld-fehér ínség után megszakította az Újpesti Dózsa bajnoki hegemóniáját.

Amikor a mester 1973 októberében munkába állt (három évvel korábban, Kalocsay Géza menesztése után két meccs erejéig már ült vezetőedzőként a kispadon), még Géczi István, Kű Lajos, Branikovits László vagy Szőke István volt a sztár. A Fradi B-közép azonban kénytelen volt gyorsan új neveket tanulni: Ebedli Zoltán, Nyilasi Tibor, Magyar István, Szabó Ferenc, Rab Tibor, Takács László, Kelemen Gusztáv vagy Onhausz Tibor mind-mind Dalnoki áldásos tevékenységének köszönheti, hogy a felnőttkorba lépve a Ferencváros keretének tagja lehetett. Dalnokinak lett igaza.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán,ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
10 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
16 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
Tegnap, 13:50

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27