Eurofutball: súlyosan megsérült, véget érhet a Barca kölcsönjátékosának karrierje

M. D.M. D.
2020.12.18. 22:39
null
Egyáltalán nem biztos, hogy Moussa Wagué profi szinten valaha visszatér még a pályára (Fotó: AFP)
Nagyon súlyos térdsérülést szenvedett Moussa Wagué, az FC Barcelona kölcsönjátékosaként a görög élvonalbeli PAOK-ban futballozó szenegáli válogatott jobbhátvéd, akinek – a Sport értesülései szerint – a pályafutása végét is jelentheti, hogy a belső, az elülső és a hátsó oldalszalagja is elszakadt a szaloniki együttes legutóbbi mérkőzésén.

A 22 éves védő az Arisz elleni múlt vasárnapi városi rangadón sérült meg, amikor óriásit mentett a gólvonalról, de közben nagy sebességgel nekiesett a kapufának.

Moussa Waguét a Sport beszámolója szerint Barcelonában műtik meg, és legalább egy évig tart majd a felépülése, de a katalán lap azt sem zárja ki a sérülés jellegéből és súlyosságából adódóan, hogy a 2018-as világbajnokságon is pályára lépő szenegáli labdarúgó profi szinten már nem tér vissza a futballpályára.

Wagué az FC Barcelona első csapatában összesen hat mérkőzésen lépett pályára (négy bajnokin és két BL-meccsen, mindannyiszor 2019-ben), míg a PAOK-ban szeptember óta 12 találkozón egy gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
2026.11.02. 09:13

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Huszonhét évesen visszavonul a válogatottól Sallai Roland csapattársa

Minden más foci
2026.10.29. 10:25