Eurofutball: kisebb csodát tett a Benfica, kiesett a Monaco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 23:48
A Benfica labdarúgócsapata hazai pályán 3–1-re nyert a Porto ellen a Portugál Kupa elődöntőjének visszavágóján, így 3–2-es összesítéssel bejutott a fináléba.

Az első mérkőzésen Portóban 1–0-ra kikapó Benfica a visszavágón már a 17. percben megszerezte a vezetést, ám a 28. percben emberhátrányba került, miután Guilherme Siqueira megkapta második sárga lapját. A második félidő elején a Porto egyenlített, így a Benficának tíz emberrel két gólt kellett szereznie a továbbjutáshoz – és egyet sem kapnia. Nem volt tehát könnyű helyzetben a lisszaboni csapat, ám sikerrel járt, ugyanis Enzo Pérez előbb büntetőből 2–1-re alakította az állást, majd a 80. percben André Gomes beállította a 3–1-es végeredményt. A mérkőzést a Porto is tíz fővel fejezte be, a 88. percben Ricardo Quaresma kapta meg a második sárgáját.Portóban 1–0-ra kikapó Benfica a visszavágón már a 17. percben megszerezte a vezetést, ám a 28. percben emberhátrányba került, miután Guilherme Siqueira megkapta második sárga lapját. A második félidő elején a Porto egyenlített, így a Benficának tíz emberrel két gólt kellett szereznie a továbbjutáshoz – és egyet sem kapnia. Nem volt tehát könnyű helyzetben a lisszaboni csapat, ám sikerrel járt, ugyanis Enzo Pérez előbb büntetőből 2–1-re alakította az állást, majd a 80. percben André Gomes beállította a 3–1-es végeredményt. A mérkőzést a Porto is tíz fővel fejezte be, a 88. percben Ricardo Quaresma kapta meg a második sárgáját.

Meglepetésre nem a Monaco, hanem az élvonalbeli bajnokságban a bennmaradásért küzdő Guingamp lesz a Rennes ellenfele a Francia Kupa döntőjében, miután a Guingamp az elődöntőben hosszabbítás után 3–1-re legyőzte hazai pályán a hercegségbelieket.

A belga bajnokság felsőházi rájátszásában a 65. perctől emberhátrányban játszó Genk Köteles Lászlóval a kapujában – 2–0-ra kikapott az FC Bruges otthonában.

A Finn Kupa nyolcaddöntőjében az Inter Turku 3–0-ra nyert otthon a MyPa ellen, a turkuiak továbbjutását Gruborovics Tamás biztosította be, ő szerezte a harmadik gólt.

Az Osztrák Kupa negyeddöntőjében a Gulácsi Péterrel felálló Salzburg 6–0-ra nyert a Wolfsberger AC otthonában, ezzel továbbjutott.

Az ukrán bajnokság szerdai rangadóján a Sahtar Doneck 2–0-ra nyert a Dinamo Kijev otthonában Luiz Adriano duplájával, ezzel pontszámban utolérte, és jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte az eddig élen álló Dniprót, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Dinamo hétpontos lemaradással a harmadik helyen áll.

A Török Kupa elődöntőjének visszavágóján a Galatasaray 5–2-re győzött a Bursaspor vendégeként, így 7–4-es összesítéssel továbbjutott. A döntőben az Eskisehirspor–Antalyaspor párharc továbbjutója vár a Galatára.

Nem lesz címvédés az Orosz Kupában, miután a CSZKA Moszkva hazai pályán 1–0-ra kikapott az FK Krasznodartól, és ezzel kiesett. A másik ágon a Rosztov és a másodosztályú Lucs Enyergija Vlagyivosztok küzd meg a fináléba jutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik