Három futballbajnokságban minden edzőt kirúgtak egy év alatt, és az olasz Serie A is kockázatos hely

K. Zs.K. Zs.
2025.04.23. 11:58
null
Simone Inzaghi (balra) 2021, Gian Piero Gasperini 2016 óta vezeti mostani csapatát (Fotó: Getty Images)
Az elmúlt egy évben Costa Rica, Ecuador és Mexikó labdarúgó-élvonalában volt a legkockázatosabb vezetőedzői feladatot vállalni, és az olasz Serie A-ban sem sokkal jobb a helyzet – többek között ez derül ki a Sporttudományok Nemzetközi Kutatóközpontja (CIES) legfrissebb tanulmányából.

A svájci székhelyű CIES 65 bajnokság figyelembevételével készítette el kimutatását, és jutott arra az eredményre, hogy a jelenleg hivatalban lévő vezetőedzők 75.3 százaléka az elmúlt egy éven belül került a posztjára.

A bevezetőben írtak lényege: Costa Rica, Ecuador és Mexikó első osztályában teljes volt a takarítás, az egy éve ilyenkor hivatalban lévő vezetőedzők közül ma már senki sincs az állásában, míg az olasz élvonalban is csupán Simone Inzaghi (Internazionale) és Gian Piero Gasperini (Atalanta) mondhatja el magáról, hogy egy évvel ezelőtt is a mostani csapatát irányította.

Ami az európai csúcsligákat illeti, a 90 százalékos elbocsátási mutatójú Serie A mögött a francia Ligue 1 (61.1) következik, a további sorrend spanyol La Liga (55.5), angol Premier League (50), német Bundesliga (44.4). A vizsgált európai bajnokságok közül a holland Eredivisie kínálja a legbiztosabb munkahelyet: a 18 jelenlegi vezetőedző közül hét több mint egy éve a posztján van.

Ha a hivatalban töltött idő hosszát nézzük, akkor az egyik véglet Costa Rica – ott átlag 88 nap jutott egy vezetőedzőnek az elmúlt egy évben –, a másikat pedig a német Bundesliga (2 év, 67 nap), de utóbbi adatot jelentősen felhúzza, hogy Frank Schmidt már majdnem 18 esztendeje irányítja a Heidenheimet.

Az adatgyűjtést április 15-én zárták le, azóta természetesen történhettek, sőt történtek is elmozdulások – például a magyar élvonal esetében. Ami az egy éven belüli elbocsátási mutatót illeti, az NB I (66.7 százalék) a 36. helyet foglalja el a kiadott listán, a poszton töltött időt tekintve pedig a 22. (465 nap), csakhogy éppen az adatgyűjtési határnapon váltotta Tímár Krisztián a Fehérvár kispadján Pető Tamást, és bár hivatalos bejelentés e pillanatban még nincs, úgy tűnik, hogy a ZTE sem Márton Gábor irányításával fejezi be az idényt.

 

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
3 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
7 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42