Visszatért Hollandiába a Manchester United sokáig sérült balhátvédje

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.05. 08:36
Tyrell Malacia kölcsönben került a PSV-hez (Fotó: Facebook, PSV)
A holland bajnokságban szereplő PSV labdarúgócsapata a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy az idény végéig kölcsönvette a Manchester Unitedtől Tyrell Malaciát.

A 25 éves Malacia nyárig kerül Eindhovenbe, de a holland klub elővásárlási jogot kapott. Fabrizio Romano szerint a PSV 10 millió euróért veheti meg végleg a balhátvéd játékjogát, és a Manchester United továbbértékesítés esetén megkapja a vételár 30 százalékát.

Malaciát 2022 nyarán igazolta le a Manchester United a Feyenoordtól 15 millió euróért. Első idényében 39 meccset játszott, de 2023 nyarán súlyos sérülést szenvedett, ami miatt több mint egy évet kihagyott, csak 2024 novemberében tért vissza. Azóta kilenc mérkőzésen 391 percnyi játéklehetőséget kapott.

Örülök, hogy itt lehetek, és végre futballozhatok. Hosszú sérülés után térek vissza, de már fitt vagyok, és tudom, hogy újra eljön az én időm” – idézte Malaciát a PSV honlapja.

 

 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik