Boldog szép napok… – Nagy Zsolt jegyzete

NEM HISZEM, hogy a Fenerbahce szurkolói visszasírják José Mourinhót, ha a közeljövőben elhagyja a klubot. A portugál kétségkívül a 21. század legnagyobb edzőegyéniségei közé tartozik a maga egyedi stílusával és eredményeivel, ám úgy tűnik, eljárt felette az idő.

Fénykorában, a kétezres évek elején megnyerte a Portóval a Bajnokok Ligáját, a Chelsea-vel megtörte az Arsenal és a Manchester United uralmát a Premier League-ben, és még a londoni klubtól távozását követően is akadt nagy dobása: a 2009–2010-es idényben az Internazionaléval triplázott. Bajnokságot, Olasz Kupát és Bajnokok Ligáját nyert a milánóiakkal, utóbbi sorozatnak az elődöntős párharcában tankönyvbe illő taktikát eszelt ki a Barcelona világklasszisa, Lionel Messi semlegesítésére. Persze hogy a következő állomáshelye Spanyolország és a Real Madrid lett, ám a BL-trófeát a királyi gárdával és azóta sem sikerült elhódítania többször, és miután 2013-ban távozott a klubtól, elindult a lejtőn…

Az utóbbi tíz-tizenkét évben a sikeres José Mourinho helyét a megkeseredett José Mourinho vette át. A Chelsea-t nem sikerült ismét reformálnia, a Manchester Uniteddel ugyan megnyerte az Európa-ligát, de végül botrányok közepette távozott a klubtól, a Tottenhamtől éppen az angol Ligakupa döntője előtt rúgták ki, az AS Románál pedig hiába indított a Konferencialiga megnyerésével, a bajnokságban csalódást keltőn szerepelt a csapattal, nem sikerült odakerülnie a legjobbak közé.

A római kalandot követően a Fenerbahce vezetőedzőjének nevezték ki, de a látványos futball és a jó eredmények helyett az isztambuli klubnál is inkább a nyilatkozataival kerül az újságok címlapjára. Odaszól a játékvezetőnek, az ellenfél edzőjének, a török ligának, kendőzetlenül megosztja véleményét mindenről, ami zavarja. Csak a szokásos, mondhatnánk, hiszen huszon-egynéhány éve mindenhol ugyanez a műsor, csakhogy amíg korábban az eredmények súlyt adtak a szavainak, az utóbbi években egyre kevésbé van mire büszkének lennie.

José Mourinho ékes példája annak, hogy a siker nem tart örökké. Az edzői karrier hasonló a játékos-pályafutáshoz, a csúcsot követően tudni kell jó pillanatban kiszállni, mielőtt az ember elkezdené ledönteni a saját szobrát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!