Női foci: kínos! Az Arsenal a Chelsea ajándékboltjában vett sportszárban volt kénytelen játszani

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 13:23
Furcsa így látni az Arsenalt (Fotó: Getty Images)
Csaknem 33 000 néző szórakozását rontotta el majdnem az Arsenal szertárosa, aki a női csapat számára a piros helyett fehér sportszárakat készített össze, és emiatt kis híján elmaradt a gárda Chelsea elleni idegenbeli bajnokija péntek este.

A bajnokságot vezető Chelsea a harmadik helyen álló Arsenalt fogadta pénteken a Stamford Bridge-en, és nem árt hangsúlyozni, hogy a hivatalos nézőszám 32 970 volt a mérkőzésen. A meccs azonban egyórás csúszással kezdődött, mert az Arsenal nem megfelelő színű sportszárakat vitt magával a derbire, és így nem lehetett játszani.

A liga szabályzata kimondja, hogy a két csapat mezének, nadrágjának és sportszárjának egyaránt eltérő színűnek kell lennie, ezért megoldást kellett találni a kínos helyzetre. Mivel a Chelsea idegenbeli szettjéhez sötét színű sportszár tartozik, a vendégek bementek a stadionban található ajándékboltba, és bevásároltak belőlük.

Gond így is maradt, mert minden zoknin el kellett takarni a Chelsea címerét, valamint a szponzort, ezért még szigetelőszalaggal jó alaposan körbe kellett tekerni őket. 

Aztán elkezdődhetett a mérkőzés, amely 3–1-es hazai győzelemmel végződött.

Nyilván az Arsenal hibázott, de talán gyorsabb megoldás lett volna, ha a Chelsea játékosai vesznek fel másik színű sportszárat.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Az első 100-szorosok, 2.rész: privát ebéd az angol királynővel, Billy Wright

Képes Sport
2026.01.29. 15:49

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik