Világfutball: Szoboszlai a 100 legjobb játékos között a Guardiannél

B. L.B. L.
2020.12.22. 16:45
null
Szoboszlai Dominik először került fel a Guardian 100-as listájára (Fotó: AFP)
A tekintélyes Guardian idén is összeállította top 100-as listáját a világ legjobb futballistáiból, erre pedig Szoboszlai Dominik révén egy magyar játékos is felkerült!

 

A Red Bull Salzburgtól az RB Leipzighez távozó 20 éves középpályás rövid leírásánál kiemelik, hogy a lipcsei együttes számos jó nevű európai csapat orra elől kaparintotta meg a játékjogát.

A kreatív középpályást pontrúgásai miatt David Beckhammel, szervezői készségei miatt pedig Kevin De Bruynével állították párhuzamba.

Az osztrák idény remek zárása után Szoboszlai remek góllal juttatta ki a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra, technikailag kivételes, rendkívül játékos, akiben megvan a potenciál arra, hogy a következő évtized sztárja legyen – összegzik Szoboszlait, akinél kiemelik, hogy bár először került fel az illusztris listára, de aligha utoljára.

A 100-as listán eddig többek között olyan futballisták kaptak helyet, mint Álvaro Morata, Antoine Griezmann, Eden Hazard, Luis Suárez vagy éppen Toni Kroos. A 41. helyen Marcus Rashford található, a top 40-et később ismerteti a lap.

A 41–100. helyezettek névsorát, benne rövid leírásukkal angolul, ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
9 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
9 órája

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28