FIFA: Blattert augusztus végén hallgatja meg a CAS

MTI MTIMTI MTI
2016.07.08. 16:48
Augusztus 25-én hallgatja meg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltott Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség (FIFA) előző elnökét.

A lausanne-i székhelyű CAS pénteken közölte a meghallgatás időpontját.

Blatter összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt nyolcéves eltiltást kapott a FIFA etikai bizottságától, mert 2011 februárjában állítólag kétmillió svájci frankot adott Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) elnökének. Mindketten tagadták bűnösségüket. A svájci sportdiplomata értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mondta – tanácsadóként kapott az UEFA első embere. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, csak késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

A rájuk eredetileg kiszabott egyaránt nyolcéves eltiltást a FIFA fellebbviteli bizottsága mindkettejük esetében hat évre mérsékelte. Ezután Platini a CAS-hoz fordult, amely négy esztendőre csökkentette az eltiltást, majd kijelentette, hogy a svájci legfelsőbb bíróságon támadja meg az ítéletet.

Blatter ellen szövetségi nyomozás is zajlik Svájcban.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43