Doppingügy: a vádak alól felmentett Deco pert fontolgat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 11:39
A korábbi portugál válogatott labdarúgó, Deco pert fontolgat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és egy brazil laboratórium ellen, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette őt a doppingolás vádja alól.

A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályást tavaly szeptemberben egy évre tiltották el a Rio de Janeiró-i LADETEC-ben elvégzett tesztelés eredménye alapján. Az intézet furoszemid nyomait mutatott ki Deco tavaly márciusi mintájában, ám később kiderült, hogy a labor hibázott, a CAS pedig ezért felmentette a játékost és törölte a büntetését.

A LADETEC-kel több probléma is volt korábban, s a WADA már visszavonta az akkreditációját, így a június 12-én kezdődő futball-világbajnokságon levett mintákat sem lehet ott vizsgálni.

A 36 éves, már visszavonult játékos csütörtökön adott ki közleményt, melyben azt írta, ügyvédeivel egyeztet arról, hogy mit tegyen. Hozzátette, hogy ha hiba történt, akkor azért szerinte a WADA-t és a LADETEC-et terheli a felelősség.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik