DiaEuro 2014: az oroszokkal is megküzdhet Hevesi csapata

2014.03.23. 15:55
null
Az első edzés keretes, piros mezben a 2013-as bajnokok (Fotó: Vendégh Zsolt)
Vasárnap rendezték meg a cukorbeteg labdarúgók számára kiírt, DiaEuro 2014 futsaltorna első magyar válogatóját. A népligeti Elek Gyula Sportcsarnokban összegyűlt jelentkezőket Hevesi Tamás kapitány tesztelte.

 

A 2013-ban a horvátországi Zárában (Zadar) Európa-bajnok magyar válogatott tagjai (Brondics Péter, Czernai Gábor, Földvári Dániel, Kása Imre, Kurucz Gábor, Nagy János, Sándor Balázs, Tillinger Boldizsár, Tordai Vince) „felmentést" kaptak az első körben, ők csak az április 13-án rendezendő második válogatón kapcsolódnak be a munkába. Ezután alakul ki a 16 fős keret, amely megkezdi a felkészülést a szeptember 1. és 5. között Balatonfüreden sorra kerülő kontinensbajnokságra.

Összesen 16 együttes vesz majd részt a DiaEuro 2014-en. A mezőnynek biztosan tagja a 2013-ban szereplő 12 csapat (Magyarország, Horvátország, Ukrajna, Portugália, Románia, Bulgária, Szlovákia, Belgium, Üzbegisztán, Szerbia, Olaszország és Lengyelország), valamint hozzájuk biztosan csatlakozik Oroszország. Várhatóan az Egyesült Államok és a bombaerős Brazília is küld csapatot, de mivel nem európai nemzetekről van szó, ők versenyen kívül játszanak mérkőzéseket. A maradék egy résztvevő kilétére később derül fény.

A 2012-ben indult sorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegség által érintettek egyre növekvő körére Európában, és hangsúlyozza: a sportban nincs helye a diszkriminációnak. Az eseményt a 77 Elektronika Kft. és a Sanofi Magyarország segítségével rendezik meg. A Magyar Diabetes Társaság és a Diabates újság szakmai partnere a munkának, de a Magyar Labdarúgó-szövetség is a kezdeményezés mellé állt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Videó: elkaszálta, majd kétszer fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét; öt évre eltiltották a futsalost

Minden más foci
2026.07.28. 14:14

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
2026.07.24. 16:43

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Koszovói, San Marinó-i és török ellenfele lesz az Újpestnek a futsal BL előselejtezőjében

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 13:34

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12