Románia: Mutu és Walter Lee társa lett a Fraditól távozó védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.26. 18:18
Gerson új csapatot talált magának: az őszt a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosnál töltő brazil védő három és fél éves szerződést kötött a román Petrolul Ploiesti-tel a klub közleménye szerint.

Gerson a téli felkészülés kezdete előtt bontott szerződést a Ferencvárossal. (A klub tájékoztatása szerint azért, mert nem jelent meg az első edzésen, a brazil játékos viszont azt állítja, szóltak neki, hogy ne is jöjjön, mert nincs rá szükség.)

Ezt követően anyaegyesülete, az osztrák másodosztályú Kapfenberg jelezte, továbbra is szeretnék kölcsönadni a 22 éves védőt. Gersont azóta hírbe hozták a görög Aszterasz Tripolisszal, a héten pedig feltűnt a Törökországban edzőtáborozó román Petrolul Ploiesti-nél, és most aláírt a román együtteshez.

A beszámolók szerint Gerson hamar megtalálta a közös hangot a társakkal, annak köszönhetően, hogy három brazil is található a keretben.

A bajnoki címre törő, az éllovas Astrától két ponttal elmaradó Petrolul a télen már szerződtette a válogatott csatárt, Adrian Mutut, és a csapatot erősíti a korábban a Videotonban is futballozó Walter Lee.

Legfrissebb hírek

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
33 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
22 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:48

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51
Ezek is érdekelhetik