Hová lett Daniel Amokachi?

Vágólapra másolva!
2012.02.09. 18:50
null
Amokachi most a „szuper sasok” segédedzője (Fotó: Action Images)
Címkék
„Hová tűnt Damon Hill?” – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a tavasszal induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

Tervezzük sorozatunkat kibővíteni egy nagy hatású csapatokat körüljáró „alrovattal”, és bizton számíthatunk rá, hogy egyik részének címe ez lesz: Legendás csapatok – nigériai válogatott, 1996.

Ebben a cikkben szót ejtünk majd arról az úriemberről, aki 1972-ben Daniel Owefin Amokachi néven látott napvilágot, és nem igazán a fenti olimpiai bajnoki címe miatt emlékszünk még ma is rá sokan, hanem azért, mert ő szerezte meg a Bajnokok Ligája első gólját 1992. november 25-én 20 óra 17 perckor, az orosz CSZKA Moszkva ellen.

Bár katonatiszt édesapja az ő pályájára szánta, a keménykötésű ifjú inkább a futballpályákon tüzelt, nem is akármilyen hatékonysággal, hiszen a középcsatár a hazai Ranchers Beesből 1990-ben (miután a FC Bruges későbbi pályaedzője, Ronny Desmedt felfedezte egy utánpótlás-tornán) az FC Bruges-be került. „Olyan mint Papin, gyors, remekül lő, hidegvérű végrehajtó” – érvelt mellette felfedezője. Amokachi ennek megfelelően szépen termelte a gólokat, mígnem 1992-ben kidőlt egy máig rejtélyes betegség miatt – a mindig segítőkész bulvársajtó gyorsan el is terjesztette róla, hogy AIDS-es.

ANGLIÁBAN NEM CSAK AZ ÉJSZAKAI ÉLET MIATT
JÓ FUTBALLISTÁNAK LENNI


Kupagyőztesként és bajnokként 1995-ben csaknem ötmillió akkori dollárért az Evertonhoz igazolt, amelynek színeiben közönségkedvenc és FA-kupa-győztes lett; majd kétmillióért nem sokkal később a Besiktashoz távozott, amelynél szintén nem csodagóljairól volt híres, hanem ehelyett összeveszett a vezetőkkel. 1996-ban még „afrikai bronzlabdás” lett, de 27 évesen visszavonult nem gyógyuló térdsérülése miatt (a Besiktasból egyébként már az 1860 Münchenhez került, de szerződésén még meg sem száradt a pecsét, szinte azonnal felbontották, amikor a német orvosok rájöttek, alkalmatlan már Amokachi térde a magas szintű futballra).

Később csak gyógyult valamicskét a testrész: hősünk a Colorado Rapids és a Nassarawa United csapatában is profiskodott, 2002 és 2005 között. Előbbi állomáshelyén végül nem lépett pályára, pedig Carlos Valderrama adta volna számára a passzokat, előtte kevés híján a francia Créteilbe, az angol Darlingtonba, utána az egyesült arab emírségekbeli al-Emiratesbe igazolt, de ezek meghiúsultak. A Nassarawa Unitedben pályára lépett végre tétmérkőzésen is, mégpedig játékos-edzőként – jó barátja, Nassarawa állam kormányzója, Abdullahi Adamu kérésére vállalta egyébként a munkát.

Később átült az Enyimba Aba kispadjára, majd a válogatott egykori edzője lett több egykori csapattársával (Samson Siasia, Austin Eguavoen) együtt, ma egy másik ex, Stephen Keshi asszisztense a „szuper sasoknál”. Ahol aktív korában 42/14-es statisztikával zárt, megfordulva az 1995-ös Konföderációs Kupán (ezüstcipős lett) és két világbajnokságon is. Különösen 1994-ben remekelt, szinte a hátán cipelte a „Bika” társait, a görögöknek és a bolgároknak is betalált.

LEGENDÁS GÓL A GÖRÖGÖK ELLEN

Az Evertonnal megmaradt jó kapcsolata, nem véletlenül utazott a klub legendás támadója, a skót Duncan Ferguson Amokachi nigériai esküvőjére csaknem tízezer kilométert, amikor az elvette feleségül tunéziai szupermodell barátnőjét; és ezért is ajánlotta fel hősünk 2010-ben az angol klubnak ikerfiait. Ragadt rá némi angol humor is, mondván, a srácok ugyanabban a mezben játszhatnának egy-egy félidőt, és a bíró semmit nem venne észre… Nem ilyen vicces dolog miatt került be a sajtóba tavaly, hiszen szülőhelyükön, Kadunában lelőtték rablás közben legfiatalabb öccsét, Tekinbi Emmanuelt.

Jelenleg a televíziós közvetítések során ismerhetünk rá jellegzetes arcélére, ha a sajtópáholyt mutatják, hiszen 1994 Afrikai Nemzetek Kupája-győztese az afrikai kontinensviadalon tevékenykedik mint televíziós kommentátor (ha már az övéi nem jutottak el oda). Felbukkant egyébként a kifutókon is, természetesen modell felesége hatására.

LEGJOBB ANGLIAI MÉRKŐZÉSE
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
12 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
33 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
36 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
59 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik