Beenhakker: Simon Krisztián igazi zsivány

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 07:58
null
Beenhakkert hamar meggyőzte Simon Krisztián (Fotó: Action Images)
Címkék
Leo Beenhakker, a világhírű holland edző nagyon jó véleménnyel van a Feyenoordtól valószínűleg hamarosan szerződést kapó Simon Krisztiánról. A 68 éves szakember szerint az Újpest fiatal futballistájának a gyorsaság mellett a vakmerőség a legnagyobb erénye. 

 

 KITÜNTETÉS A LENGYELEKTŐL

Leo Beenhakkert aligha kell bemutatni, a hatvannyolc esztendős szakember edzői karrierje során számtalan csapatnál dolgozott. Hogy csak néhányat említsünk, ült a Real Madrid, az Ajax, a Zaragoza, a Vitesse kispadján is, szövetségi kapitányként pedig irányította Hollandia, Szaúd-Arábia, Trinidad és Tobago, legutóbb pedig Lengyelország válogatottját – két évvel ezelőtt a lengyel köztársasági elnök az egyik legmagasabb kitüntetéssel ismerte el a munkáját. Azon kevés edzők egyike, akik életük során sohasem játszottak magasabb szinten, nyomban az edzősködéssel kezdtek – ennek ellenére még manapság is az egyik legnagyobb nevű holland szakember. A Don Leo becenevet Spanyolországban kapta, dobozszám szívja a cigarettát, fanyar humora pedig egyedülálló.

– Vége az edzésnek?
– Igen, éppen most ültünk fel a buszra, van néhány percem – felelte nagyot szusszanva a mostanában a Feyenoord sportigazgatójaként dolgozó Leo Beenhakker. – Leültem, hallgatom...

– Gondolom, sejti miért keresem: Simon Krisz...
– Ó, ne is folytassa, amikor meghallottam, hogy Magyarországról hívnak, máris tudtam, hogy a kissrácról lesz szó. Mit szeretne? Jellemezzem?

– Ha megtenné...
– Krisztián személyében hihetetlenül tehetséges játékost ismertem meg. Fiatal kora ellenére rettentően bátor, azt hiszem, a gyorsasága mellett a vakmerősége a legnagyobb erénye. Amikor először találkoztam vele, akkor sem ijedt játékosként viselkedett, egyenesen a szemembe nézett, keményen a kezembe csapott – igazi zsivány. Aztán amikor megláttam a pályán az első edzéseken, s figyeltem a mozgását, a reakcióit, végképp meggyőzött: bátor ez a fiú! Szóval, jó úton jár.

– Jó úton jár, hogy a Feyenoordnál szerződést kapjon?
– A szakmai stáb már döntött: kell nekünk Simon Krisztián. Nemcsak az eddigi két felkészülési meccsen, hanem a tréningeken is meggyőző teljesítményt nyújtott, szóval most már biztosra veheti: a magyar játékos a következő fél évet Rotterdamban tölti.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik