Talmácsi Gábor mögött is van valaki

H. A., T. A.H. A., T. A.
2009.07.05. 23:16
Címkék

A királykategória első Laguna Seca-i szabadedzésén (amelyet pénteken, lapzártánk után tartottak) az olasz Valentino Rossi tarolt, de Talmácsi Gábornak sem lehet oka panaszra az Egyesült Államok Nagydíjának nyitó napja után, hiszen végre sikerült megelőznie egyik vetélytársát, az olasz Niccolo Canepát, s így a 16. helyen végzett. Épp azon az aszfaltcsíkon, amelyen csak a MotoGP-sek versenyeznek, azaz a magyar világbajnok még sohasem mehetett rajta végig. „Nem rossz, ahhoz képest, hogy nem ismerem a pályát, s érzem, még tudok javulni – mondta Talma. – A dugóhúzó előtti kanyar félelmetes, ha szárnya lenne a motornak, elszállna, s ráadásul innen szinte leesünk a sikánba.”

Talma a második edzésen (az időmérés lapzártánk után ért véget) is megelőzte Canepát, ami már több mint biztató, ráadásul az időeredményén is több mint hét tizedmásodpercet sikerült javítania, így továbbra is 16. „Nagyon sokat gyorsultam, előttem már csak néhány tizedre vannak a többiek, és végre mögöttem is van valaki. Örömteli, hogy már nincs akkora különbség köztem és a mezőny között – igaz, innen azért már nehezebb lesz javítani. A pályával már úgy ahogy megbarátkoztam, de nem szabad elfelejteni, hogy itt mégiscsak a világ legjobb versenyzői száguldanak. S hogy mit várok a versenytől? Jó lenne tartani a lépést a többiekkel, ez talán most nem is irreális kívánság.” A második tréningen egyébként a yamahás spanyol Jorge Lorenzo lett a legjobb.

További érdekesség a magyar világbajnokkal kapcsolatban, hogy a „Pilóták az egészségért” programban az ő pólóját és kesztyűjét is elárverezték – ennek köszönhetően 130 ezer forintnyi dollár került az alapítvány számlájára.

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
59 perce

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
1 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
1 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
1 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
2 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája