Geiger András nagy lépése

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.07.01. 23:03
Címkék

Eddig is tudtuk, hogy a VfB Friedrichshafen vezetőedzője, a korábbi német, jelenlegi román szövetségi kapitány, az erdélyi magyar édesanyától született Stelian Moculescu szereti a magyar játékosokat, hiszen mind az ASV Dachaunál, mind a Friedrichshafennél előszeretettel válogatott hazánk röplabdázói közül (többek között Kántor Sándor és ifjabb Nagy Péter is dolgozott a kezei alatt), most pedig tovább bővült a lista: a magyar válogatott korábbi liberója, a klubcsapataiban ütőként játszó Geiger András Eltmannból költözik Friedrichshafenbe.

„Negyedik éve játszom már Németországban, Moculescu pedig már az első kinti szezonom után is megkeresett, ám akkor jól éreztem magam akkori csapatomban, a játék is jól ment, negyedikek lettünk a bajnokságban, így nemet mondtam a lehetőségre – mondta a jelenleg nyári szabadságát töltő Geiger András. – Ebben az idényben aztán több gond is adódott klubomban: nem jöttek az eredmények, anyagi problémák is voltak, így éppen kapóra jött Moculescu újbóli ajánlata.”

Geiger átigazolása jelentős minőségi előrelépéssel jár, hiszen a Friedrichshafen 2007-ben (soraiban többek között ifjabb Nagy Péterrrel) Bajnokok Ligája-győztes lett, és most is nagy reményekkel vág neki a szezonnak. „Ugyan a végleges játékoskeret még nem alakult ki, a vezetőség célkitűzése szerint meg kell védeni a bajnoki címünket, vissza kell szereznünk a Német Kupát, míg a BL-ben a legjobb nyolc közé kellene jutni. Rám második-harmadik ütőként számítanak majd, ha minden igaz, két brazil légióssal kell megküzdenem a posztért. Egyelőre egy évre írtam alá, remélem, kölcsönösen elégedettek leszünk egymással. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy ne a cseresarokban álldogáljak, azt meghagynám a fiataloknak. Tavaly elég gyenge volt a Friedrichshafen nyitásfogadása, egyértelmű, hogy ennek stabilabbá tétele miatt igazoltak át.”

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
15 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
44 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik