Hosszú jegyesség

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2009.06.26. 23:36
Címkék
Pénteken írta volna alá szerződését a DVSC-TEVA-hoz, de a jelek szerint az aktus átcsúszik a jövő hét elejére: Mohl Dávid három évre kötelezheti el magát a BL-induló Lokihoz, azaz jó eséllyel ő lesz az aranyérmes első nyári szerzeménye.

A jelenlét nem egyenlő a megegyezéssel.

Mohl Dávid – hivatalosan véletlenül sem próbajátékosként – napok óta az aranyérmessel készül, ám a Fehérvárról érkező balhátvéd nem írt alá a DVSC-TEVA-hoz. Péntek délután kettőkor éppenséggel nem tudta, hány évig lesz a BL-selejtezőkre készülő klub labdarúgója, ami a tárgyalások vontatottságára utal.

„Igazából nem tudom, miért húzódik el ennyire, de hamarosan pont kerül az ügy végére – bizonygatta a 24 éves futballista. – A múlt héten igent mondtam a Loki ajánlatára, jöttem, hogy a csapattal edzhessek. Lakáshirdetéseket már böngésztem, de nem rendezkedtem be Debrecenben. Egyelőre úgy sincs időm a nézelődésre, a felkészülési program szerint Balmazújvárosban kellene lennünk, de mivel a zivatarok eláztatták az edzőtábor pályáját, Debrecenben gyakorlunk. Mellesleg itt is zuhog – szinte minden nap.”

A korábbi korosztályos válogatott 18 évesen az Admira Wackerhez igazolt, egy év elteltével az amatőröktől az első kerethez irányították, be is mutatkozott a mödlingieknél, de az idény végén mégis csupán tíz fellépés szerepelt a neve mögött – sérülés miatt. A „törést” egyéves rehabilitáció és hazatérés követett: 2006-ban a Fehérvár szerződtette.

„A nyári szabadság kezdetén eszembe sem jutott a klubváltás, mivel két évig még a Fehérváré a játékjogom, de a szünet közepén a menedzserem jelezte a Loki érdeklődését, ami egyrészt megtisztelő, másfelől itthon nincs olyan futballista, akit ne gondolkodtatna el a bajnok hívása. És persze azt sem akarom elhallgatni, hogy a Fehérvár két embert igazolt arra a posztra, ahol – elvileg – nekem is szerepet szántak volna. Sohasem mondták, hogy nem számítanak rám, de egy játékos pontosan tudja, érzi, milyen a státusa a csapaton belül. A bajnokság végére epizodista lettem, nem egészen értettem, miért, de most már mindegy is az ok.”

A fehérvári edzőváltás(?) nem, a leendő debreceni posztrivális Leandro de Almeida lengyelországi lehetősége viszont ténylegesen befolyásolta a Videotonban nevelkedett balhátvédet.

„A versenytől nem tartok, egyébként sem csak Leandróval kell megküzdenem a posztért. Játszani akarok, teszem a dolgom az edzéseken, a szakmai stáb pedig majd dönt. Ha rám voksol Herczeg András, és hosszú távon jól teljesítek, feljebb léphetek – de egyelőre Debrecenben sem tettem le semmit az asztalra, ráadásul még a szerződést sem írtam alá.”

Ettől függetlenül Mohl Dávidnak lehet (és van is) véleménye a BL-ellenfélről, pontosabban a DVSC felkészüléséről: a Loki alig három hét múlva, július 15-én hazai pályán fogadja a Kalmart.

„Mi őket, ők minket nem ismernek – utalt kevéssé bevett módon az esélyek egyenlőségére a védő. – A svéd stílust nem ismerem testközelből, de az átlagos paraméterekkel tisztában vagyok: erősek, harcosak, sokat futnak, fegyelmezettek. Tudtommal a Kalmar az idény meglepetéscsapata volt, ettől függetlenül osztom a többség véleményét: járhattunk volna rosszabbul is. Jó felkészülés mellett jó sansszal várhatjuk a meccseket. Fehérvárott Marijan Vlak idején futottam az alapozáskor úgy és annyit, mint most Debrecenben – abban az időszakban éreztem magam a legjobb erőben a szezon közben és végén.”

Ebből a szempontból tényleg formaság a megegyezés.

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
32 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
53 perce

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
53 perce

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
56 perce

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
1 órája