Hazatérés – vendégként

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2009.05.06. 00:52
Címkék
A tavaszi statisztika alapján a Soproni Liga leggólerősebb csapata a legjobban védekezővel találkozik szerdán Debrecenben, a DVSC-TEVA–Győri ETO párharc mindamellett a vonatkozó adatsoron kívül is szolgál némi kuriózummal: Herczeg András klubmenedzser és a listavezető Loki számításait az edző egyik legkedvesebb tanítványa, a Magyar Kupa-döntős ETO középpályása, Böőr Zoltán húzhatja keresztül.

Első olvasatra legalábbis nehezen érti az ember, egy „hétköznapi” mérkőzést miért emel valaki a Magyar Kupa-döntő mellé (akkor is, ha a finálé kétmeccses), miért várja izgatottabban május 6-át, mint bármelyik másik, bajnokit rejtő dátumot. Egészen addig nem tisztul a kép, amíg a főszereplők kilétére fény nem derül: szerdán a liga tavasszal egyetlen veretlen csapata, a Győri ETO lép pályára Debrecenben, soraiban Böőr Zoltánnal, aki…

„…az egyik legkedvesebb játékosom volt. Közel áll hozzám, hiszen Debrecenben előttünk, a mi kezünk között nőtt fel, lett futballista, mégpedig jó futballista – mondja Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere. – Emberileg is sokra tartom, szinte mindig örömmel találkozom vele: a kivételt a pálya jelenti, mármint ha ellenfélként jön velünk szembe. Gyors, dinamikus, nehezen kiszámítható játékos.”

A szakember szerint nincs jelentősége, hogy az ETO támadójátékát formáló középpályás és a liga gólkirályjelöltjét, az eltiltott (részben ugyancsak debreceni nevelésű) Bajzát Pétert pótló exlokista csatár, Bojan Brnovics erényeivel, gyengéivel ugyanúgy tisztában van, mint saját emberei képességeivel. Ennél valamivel meglepőbb, hogy csapata előretörésére – az aranyhajszában a piros-fehérek egypontos hátrányból indulva négypontos előnyre tettek szert a múlt héten az Újpesttel szemben – sem veszteget sok szót Herczeg András:

„Nem vettem észre, hogy az első hely átrendezte volna a játékosok gondolatait, és magamon sem érzékeltem változást – igaz, ha így történt volna, nem is mondhatnám nekik hitelesen, hogy csak a következő lépésre figyeljenek. Egyébként ezzel nélkülem is tisztában kell lenniük, ezért profik. Az ETO ellen helyükön is kell lenniük a fejeknek és a szíveknek: nagyon jól szervezett csapattal találkozunk. A győriek stabilak középen, masszívak hátul – nem véletlenül veretlenek a bajnokságban tavasszal.”

Apró megjegyzés az utóbbi mondathoz: ebben a periódusban a legkevesebb kapott gól (nyolc) is a zöld-fehérek neve mellett „virít”. A másik véglet: a legtöbb gólt (huszonnyolc) a DVSC-TEVA szerezte.

„Számunkra ezért lesz értékmérő a szerdai találkozó, de az is kiderül, mire megyünk Bajzát Péter nélkül – veszi át a szót a 2007 januárjában a Lokiból Győrbe szerződő Böőr Zoltán. – Viccesen mondhatnám: tulajdonképpen hazamegyek, végre otthon játszom, Zolnai Lajos mellett a másik nevelőedzőm csapata ellen. Herczeg Andrással lettem ifjúsági magyar bajnok, és ő volt Garamvölgyi Lajos pályaedzője, amikor tizenhét évesen felkerültem az első kerethez. Bízott bennem, bíztak bennünk kölyökként is, mert készen álltunk a feladatra. Ez a bizalom manapság már kevéssé jellemző a magyar focira – sajnos. Mindegy, a szerdai rangadónak ehhez semmi köze. Rangadó lesz, mert mi a dobogóért, a Loki pedig az aranyért hajt, kíváncsi vagyok, mennyien lesznek ránk kíváncsiak. Hogy mi az erősségünk? Nehéz minket megverni…”

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
1 perce

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
10 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
11 perce

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
13 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
36 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
37 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
40 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
45 perce
Ezek is érdekelhetik