Az utolsó rájátszás

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.03.09. 23:51
Címkék

A női bajnoki negyeddöntő előtt a legelőnytelenebb helyzetben a BSE és a Nyíregyháza van, hiszen előbbi az NB I alapszakaszának megnyerése után mindkét mérkőzését elvesztette a Magyar Kupa hét végi négyes döntőjében, utóbbi pedig a fináléban kapott ki a Vasastól. Ráadásul a csapatkapitány, a 39-szeres válogatott Erdősné Balogh Erika megerősítette, hogy az idény végén felhagy az aktív sporttal.

„Sokszor kérdezgették már, mikor hagyom abba, és most, hogy az idén betöltöm a negyvenedik életévemet, a befejezés mellett határoztam – mondta az ötszörös bajnok Erdősné. – Az igazság az, hogy elfáradtam. Nem elsősorban fizikailag, hanem mentálisan, egy-egy nagy derbi után már lassabban regenerálódik a szervezetem is, mint korábban. Már a szezon eleje óta beszélgettem esetleges visszavonulásomról az edzőmmel, a csapattársaimmal és a családommal is. Ha nyertünk volna a Magyar Kupában, sokkal nagyobb lenne a csábítás, hogy folytassam. A bizonyítási vágy persze így is hatalmas bennem és a csapatban is, hiszen szeretnénk a bajnokságban is döntőt játszani. Elég szerencsétlen, hogy azonos ágon vagyunk a Vasassal, így már az elődöntőben összekerülhetünk, de – persze ha előbb legyőzzük a Miskolcot – most ezen az akadályon kell átlépnünk. Nem tervezem, hogy elszakadok a sportágtól – szívesen tanítanék például gyerekeknek röplabdát –, mindenesetre az utolsó aktív évemet szeretném bajnoki címmel zárni!”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik