Keleten megőrültek

M. Cs.M. Cs.
2008.12.01. 23:20
Címkék

Őrült eredményeket hozott az NFL 13. játékhete, amely a leghosszabbra nyúlt az összes forduló közül – már csütörtökön, hálaadás napján is rendeztek három mérkőzést – és amely a lapzártánk utáni Houston–Jacksonville meccsel ér véget.

Főleg az AFC egyébként is horrorisztikus Keleti csoportjában szerepeltek várakozáson alul az együttesek. A 8/4-es mutatóval élen álló New York Jets azok után, hogy egy hete idegenben megverte a liga egyetlen százszázalékos csapatát, a Tennessee Titanst, ezúttal hazai pályán simán kikapott a leggyengébb csoportelsőtől, a Denvertől. Hiába, ilyen az, amikor a veterán Brett Favre nem dob touchdownpasszt, csak interceptiont.

A Jetsnél is rosszabbul járt a kíméletlenül szakadó esőben a New England (7/5), amely odahaza szenvedett – a szó szoros értelmében – a Pittsburgh-gel szemben, s a szenvedésnek nagy vereség lett a vége. Ráadásul Tom Brady cseréje, Matt Cassel, aki ezt megelőzően egymás után kétszer is négyszáz yard fölött passzolt – ötödikként a liga történetében –, ezúttal csupán 169ig jutott, s ráadásul kétszer is eladta a labdát. Ebben egyébként versenyeztek a bostoniak a második félidőben: ötször ajándékozták a labdát az ellenfélnek. Különben a liga egyik legnagyobb bálványa, Randy Moss sem lesz büszke saját sorozatos ügyetlenségére, ha egyszer viszszanézi ezt a találkozót.

A biztatóan kezdő, most már csupán 6/6-tal álló Buffalo 10–3ra vesztett otthon a San Francisco ellen, csak a mérlegét a Patriotshoz hasonlóan 7/5-re javító Miami nyert a „keletiek” közül, igaz, a Dolphins sem lehet büszke másra, mint a 16–12-es eredményre a kilátástalanul játszó St. Louisszal szemben. Lesz még haddelhadd az AFCEastben a hátralévő négy játéknapon.

Legfrissebb hírek

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
19 perce

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
31 perce

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
42 perce

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
50 perce

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
1 órája

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
1 órája

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
1 órája