Csak egy valós esély

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
2008.11.05. 00:46
Címkék

Mindkét magyar csapat meg kezdi szereplését a második legrangosabb európai kupasorozat, a CEV-kupa 32-es tábláján. A bajnoki és Magyar Kupacímvédő Kométa-Kaposvár Finnországban lép pályára a Perungan Pojat Rovaniemi vendégeként, míg a tavaly a Magyar Kupában ezüst-, a bajnokságban bronzérmet szerző Dunaferr együttese Csehországba, a Dukla Liberechez látogat.

„A fiúk jó hangulatban vannak, sérülések nem zavarták felkészülésünket a finnek elleni találkozóra, újonnan igazolt argentin ütőjátékosunk, Juan Andres Ferreyra is beilleszkedett már a csapatba – mondta a Kaposvár vezetőedzője, Zarka Péter. – A helyszínen négy edzéslehetőségünk lesz arra, hogy belőjük a termet. Videót sajnos nem sikerült szereznünk az ellenfélről, ettől függetlenül sok információt gyűjtöttünk róla. Van három rutinos lett játékosa, rájuk nagyon oda kell figyelnünk. A lényeg, hogy az alapjátékunk stabil legyen, mert abból lehet építkezni. Remélem, a tét kedvezően hat majd játékosaimra.”

Ruffing Péter, a dunaújvárosiak vezetőedzője már nem volt ilyen bizakodó, amikor csapata esélyeiről kérdeztük. „A libereciek a cseh bajnokság harmadik helyén állnak, és szinte minden játékosuk szerepelt már nemzetközi mérkőzésen. Nálunk ennek épp az ellenkezője igaz, sok fiatalnak ez lesz az első európai kupameccse. Remélem, sokat tudunk tanulni ebből a két találkozóból, és bízom abban is, hogy részvételünk a CEV-kupában nagy lökést ad a bajnokság további szakaszára. Az elmúlt két hétben két edzőmérkőzéssel készültünk a csehek ellen, és ezeken már az – alig egy hete megkapott – új labdákat is volt lehetőségünk kipróbálni. A tisztes helytállásban bízom, más reménye nem nagyon lehet amatőr csapatomnak a profik ellen.”

A továbbjutás két mérkőzésen dől el, a visszavágókat egy hét múlva, november 12-én hazai környezetben játsszák a magyar csapatok. A párharcok győztesei a 16 közé jutnak, a vesztesek a Challenge-kupában folytathatják.

Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
14 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
15 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
17 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
19 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
25 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
40 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–0

Foci vb 2026
41 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik