Jönnek a címvédők

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.07.17. 23:18
Címkék

Péntektől vasárnapig az agárdi Napsugár strandon rendezik a Nestea magyar strandröplabdabajnokság második mesterversenyét. A nevezők névsora alapján izgalmas küzdelemre számíthatunk, hiszen az eddig remeklő Mátrai Beátán kívül az összes esélyes homokra fog lépni, így az idei szezonban először láthatjuk együtt a címvédő párosokat is. A Koch Róbert, ifjabb Nagy Péter és a tavalyi bajnok Dambendzet Nathalie, Józsa Zsuzsanna kettősnek nem lesz könnyű feladata, hiszen ellenfeleik már jó néhány versenyen részt vettek ebben az idényben.

A torna további érdekessége, hogy hosszú évek közös szereplése után a két szegedi nevelésű játékos, Nacsa Gábor és Maksa Zoltán egymás ellen lép pályára. A duó a ceglédi A-kategóriás viadalt követően döntött a szakítás mellett, Nacsa ezúttal már Takács Gergellyel, Maksa pedig Sallai Istvánnal indul. A jelenleg az ausztriai Arbesbach csapatában légiósként szereplő két játékos alaposan ismeri egymást, hiszen a közös strandmúlt mellett általában teremben is egy együttesben röplabdáztak. A dolog igazi pikantériája, hogy már pénteken, a selejtező első fordulójában összesorsolták a két új párost, így hamar ki fog derülni, melyikük találta meg inkább a számítását új partnerével.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
27 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
55 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik