Már spanyol az angol király

Roger Federer megcsinálta a keresztlépést, majd csúnyán a hálóba csapta a labdát. Elkeseredett arcot vágott. Tudta, hatalmas bajba került – akkorába, amekkorából 80 éve nem mászott ki senki emberfia.

Rafael Nadal ugyanis ezzel a második szettet is megnyerte a wimbledoni bajnokság férfi egyesének döntőjében. Azon a versenyen, ahol emberemlékezet (de legalábbis 2003) óta a svájci az egyeduralkodó, ahová szinte hazajár, ahol papíron csak egyvalaki nyerhet. Az a bizonyos valaki azonban jó darabig ismét nem tudott úrrá lenni egyre nyomasztóbb Nadal-fóbiáján. És ha ez nem lett volna önmagában elég, ellenfele ráadásul kiválóan is játszott.

A spanyol szinte rögtön a kezdésnél, 1:1 után elvette ellenfele adogatójátékát, tökéletesen koncentrálva, bátran, agresszíven teniszezett. Remekül fogadta a világelső szerváit, és amint Federer nem irányította vaskézzel a labdameneteket, azonnal vissza is támadott számtalanszor kellemetlen helyzetbe hozva a kisebb ellenálláshoz szokott svájcit.

Látszott, mindketten nagyon akarják a győzelmet, és a nagy elszántság mellett kifejezetten remekül is teniszeztek. De Nadal egy kicsit pontosabban. Federernek viszont folyamatosan a legfontosabb pillanatokban remegett meg a keze, három bréklabdát is elpénecolt a nyitó felvonásban, majd két szettlabdát még sikerült hárítania, de végül 6:4-re elbukta az első játszmát.

Sebaj, gondolhatta, és kiváló, igazi federeres játékkal ellépett 4:1-re – aztán összezuhant. Mintha szokás szerint megijedt volna a lehetőségtől, hogy elkaphatja első számú kihívóját, elbátortalanodott, és ezt Nadal (aki – nem lehet eléggé hangsúlyozni – pazarul játszott) könyörtelenül kihasználta. Megnyerte a következő négy gémet, majd egy parádés – tőle merőben szokatlan módon egykezes

– fonák keresztütéssel játszmalabdához is jutott, de Federer ezt hárítani tudta. Sőt neki volt bréklabdája, de – mondanunk sem kell – elhibázta, miután a spanyol szinte letolta őt a pályáról. Utána pedig jött a már a bevezetőben említett fonák, az elkeseredett arc és az elbukott második szett – Roger Federer hatalmas pácban volt.

Ahhoz ugyanis, hogy megszerezze egyhuzamban hatodik wimbledoni bajnoki címét, és megnyerje zsinórban hatvanhatodik füves pályás meccsét, immáron kétszettes hátrányból kellett volna fordítania, ami legutóbb Henri Cochet-nak sikerült még 1927-ben… Mindezt görcsösen, kicsit gyáván teniszezve, magas fordulatszámon pörgő, kivételes tudású ellenféllel szemben…

Ki gondolta volna ekkor, hogy ez lesz minden idők egyik legizgalmasabb wimbledoni fináléja?

Federernek becsületére legyen mondva, nem adta fel. Ám hiába hozott össze hat bréklabdát is a játszma során, sorozatban hibásan döntött, amikor a legjobban kellett volna koncentrálnia. Hol rosszul ütött meg egy ritörnt, hol feleslegesen rohant fel a hálóhoz, majd nézte, ahogy elsuhan mellette Nadal labdája – ez el is vette a kedvét, és 3:3 után hirtelen a spanyol jutott három bréklehetőséghez.

Ekkor látszott igazán, hogy a mallorcai is csak ember: gyakorlatilag eldönthette volna a meccset, ám ehelyett ő vett vissza az iramból, Federer így remek szervákkal visszakapaszkodott. 5:4-nél Nadalnak már a szettben maradásért kellett adogatnia, mikor eleredt az eső.

Egyórás szünet után aztán visszajöttek a fiúk, eljutottak a rövidítésig, amelyben a világelső hamar előnyre tett szert, és megnyerte a szettet. Ekkor mintha átlépte volna saját árnyékát, magabiztosabb, bátrabb lett – megragadta egyetlen esélyét arra, hogy felvehesse a versenyt a parádézó spanyollal. A negyedik szettben mindketten több-kevesebb nehézség árán hozták szerváikat, mígnem Nadal 5:4-es előnynél két labdára került a győzelemtől. Federer azonban ekkor már nem rettent meg, és gyors pontokkal egyenlített. Jöhetett megint a rövidítés, amely zseniális teniszt, mesteri ejtéseket, gyönyörű elütéseket és hihetetlen fordulatokat hozott: Nadal előbb ellépett 5–2-re, majd Federernek volt szettlabdája, de csúnyán kiütötte, ellenben tökéletesen koncentrálva, parádésan felépített pontokkal hárította a spanyol két mérkőzéslabdáját is, és végül 10–8-ra megnyerte a rövidítést – eltelt három és fél óra, és kezdődhetett minden elölről – ezt pedig Nadal bánhatta jobban.

A döntő felvonásra kicsit visszavettek a fiúk, de így is remek játékkal jutottak el 2:2-ig, amikor egy zápor ismét az öltözőbe kergette őket. Szerencsére azonban fél óra tétlenkedés után visszatérhettek. Ekkorra Federer rendet tett a fejében, könnyedebben, légiesebben teniszezett már, mint riválisa, a spanyol azonban rendíthetetlenül bírta az „iparosmunkát” – egy darabig. 4:3-nál azonban az egyre lendületesebb világelső bréklabdához jutott, ám Nadal egy parádés tenyeressel hárította. Ezzel együtt rajta volt nagyobb a nyomás: 5:4 után már a meccsben maradásért kellett adogatnia, de hiába került Federer két labdára a győzelemtől, a spanyol tette a dolgát: minden labdát elért, szinte minden ütése betalált.

Sőt 5:5-nél ő harcolt ki két bréklabdát egy olyan meccsen, ahol addigra 34 játék óta nem volt fogadósiker… Ám hiába, Federer hárította őket, az óra pedig ketyegett tovább.

Ám a svájci egyre jobban elfáradt, elsősorban mentálisan. 7:7 után ismét bréklabdákat kellett volna hárítania, de az egyikbe beletört a bicskája. Nadal pedig kihasználta a lehetőséget. Egy meccslabdáját még hárította a világelső, de a másodikat már a hálóba ütötte, így a spanyol óriási küzdelemben megnyerte a wimbledoni bajnokságot.