Optimisták itt is, ott is

TÖRÖK LÁSZLÓTÖRÖK LÁSZLÓ
2008.04.20. 00:54
Címkék
Bajnoki döntő! De nem az évek óta szokásos „leosztásban” és nem is a szokásos helyszínen. Ezúttal az Eger és a Vasas vízilabdacsapata küzd meg egymással: először vasárnap a hevesi megyeszékhelyen.

A piros-kékeknek összehasonlít hatatlanul nagyobb rutinjuk van a döntő megvívásában, elvégre Gerendás György edzőként – hajdan, még a BVSC-vel – 2001ben szerepelt legutóbb fináléban. Az angyalföldiek viszont megannyi elveszített aranymeccs után a tavalyi döntőben szép emlékekkel gazdagodtak.

Az Eger elnöke, Halmos R. Péter csak laza telt házra számít a Bitskey uszodában, inkább a döntő harmadik összecsapására jósol zsúfolt nézőteret.

„Az jó előjel – mondta a sportvezető –, hogy péntek éjszaka a bajnoki döntővel álmodtam – és vesztettünk. Hogy mi ebben a jó? Az, hogy a Magyar Kupa fináléja előtt is azt álmodtam, hogy ellenfelünk emelhette magasba a trófeát, ám a valóságban egészen másként történt. Talán a sors most is ismétli önmagát…”

Az angyalföldiek – a korai, 13 órás kezdési időpont miatt – már szombaton megérkeztek a döntő színhelyére. Mikor Földi László vezetőedzőt arról faggattuk, nem fáradt-e a társaság a Domino elleni gyilkos elődöntő után, optimistán válaszolt.

„Még az is lehet, hogy jót tesz a csapatnak ez a feszített ritmus. Az is remek előjel, hogy az utolsó mérkőzésen az úgynevezett »vízhordók« brillíroztak, ami hatalmas önbizalmat adhat nekik” – vélekedett a szakvezető.

A Vasasban a legutóbbi mérkőzésen megsérült Kovács Róbert harcra kész, és a házigazda Eger együttesében sincs sérült. Kezdődhet tehát a döntő ütközet!

Legfrissebb hírek

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
1 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
15 perce

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
21 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
26 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
29 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
37 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
39 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik